Filozófiánk, hogy a versenyzésen kívül, abban is segítsünk a kerékpáros  sporttársaknak, hogyan készüljenek fel egy hazai túrára, vagy akár a CrossAlps-ra. A mentális és fizikai felkészítés mellett kerékpár kezelési praktikákban, és akár a kerékpár szervizelésében is segítséget nyújtunk, valamint klub programokat szervezünk.

Hírek és beszámolók

Hőség, kemény küzdelem, még nagyobb hőség.

2015.07.13.
A rajtba állásom késői volt, de végül közepesen jól sikerült, ügyesen behelyezkedtünk pár sporttárssal a középtáv 10-ik sorába. 20 percet töltöttünk a focipályán a tűző napon, már akkor mindenki kemény ízelítőt kapott a ránk váró melegből, az órám konkrétan 40 C fölött mutatott, mindenkiről szakadt a víz. Rajt! Lassú rajtot ígértek, azaz a felvezető kocsi majd visszafogja az elejét, ehhez képest sprintbe kellett fognom, hogy mihamarabb versenypozícióba érkezzek. Már az emelkedőn jártunk, mire sikerült az első 20-30 közé jutnom, mármint az együtt induló hosszú és középtáv alkotta élbolyba. Elsősorban Sanyit kerestem, meg is lett, szegényeknek fekete mezük van, nem irigylem érte. Az aszfaltos mászás kemény volt, de jól bírtam. Kb. negyed óra múlva értünk be az erdőbe, ott elkezdett szétszakadni a mezőny. Sanyira raktam a kereket, és itt nem is volt semmi izgalom, a tempó nem volt túl erős, és jól esett az árnyékban a hűvösebb levegőben tekerni.

Hőség, kemény küzdelem, még nagyobb hőség.

 

Az első frissítőpontig semmi nem történt, itt kaptam meg a két kulacsom Tasitól és Nóritól, amivel el kellett jutnom a dobogókői sípályáig. Sanyi megállt inni, nekem csak lassítani kellett, így előre kerültem. Innen egy dózerút következett, kinéztem magamnak egy világoszöld mezes srácot, aki nem túl messze volt előttem, de elég messze ahhoz, hogy azért meg kelljen húzni, hogy beérjem. Mivel elég jó, 15-20-as tempóban haladtunk, meg is érte a szélárnyék miatt utolérni. Sanyi egy kicsit lemaradt mögöttem, de nem rá figyeltem, hanem a saját sebességemre és szívritmusomra. Ebben a melegen gyorsan felszalad, hamar max zónában pörög a motor, de nem árt vigyázni, mert még rengeteg van hátra a távból! Rendben haladt minden, de azért nem mondom, hogy élveztem, főleg amikor a fényképészt szállító motoros elém mászott, és folyamatosan kavarta a port az arcomba. Azért hamar lekopott, és mentem tovább az előttem lévő duóval, aki utóbb kiderült, a későbbi abszolút győztes és egy hosszútávos kolléga. Értékesnek bizonyultak az erőfeszítéseim, hogy rajtuk maradjak, mert így remek sebességben haladtunk felfelé, be is értünk pár versenyzőt. A következő lejtőzés egy keskeny, nyomvályús erdészúton vezetett, ami igen veszélyes volt, mivel nem is volt kitakarítva, egy kocsi kerekének szélességével megegyező vályúban meg nem túl relaxáló a lejtmenet. Itt kicsit lemaradtam, mert egy picit óvatosabb srác került elém, előzést mégsem kockáztattam. Nem is kellett igazán, mert a végén, ahogy rátértünk az emelkedő aszfaltútra, nem sokkal előttem megint megláttam a zöld mezes felvezető emberemet, és Gérnyi Balázst. Újabb kemény menet volt, mert azért volt kb. 30 mp köztünk, de felértem rájuk. Felváltva vezettünk ebben a kis trióban, szépen lopva vissza a távot a távolodó éllovasoktól. Egy maratonon sokszor megéri bolyozni, főleg, ha ilyen gyors emelkedők vagy akár enyhe lejtők vannak benne, ott is gyorsabban halad már akár két bringás is. Az út ismerős volt, tudtam, hogy már a sípályához vezet, de aggodalom nem volt bennem, hamar túl leszek rajta. A meredek rész aljából közelinek látszott az előttünk haladó mezőny, ahogy tolták fel a bringájukat a 35%-os emelkedőn. Tekerni nem lehet, mert laza a talaj, meg nincs az az áttétel, amivel megérné az erőfeszítés a toláshoz képest. Szerencsére a fű ott volt lenyírva, ahol árnyékot vetettek a fák, így a tűző nap nem forralta tovább a vérünket. 5-6 perc, és már fenn is voltunk. Közben azért lenéztem, és ott volt Sanyi is, csalókán közel, de kb 2-3 perccel mögöttem, míg én kb. 1 percre lehettem az éltől. Dani kezdett fentről biztatni, bizony jól esett, mert azért kemény munka volt feljutni. Az egyik kulacsomban még volt egy kis folyadék, de amúgy szépen ittam már eddig is. Két óra alatt közel két liter, ahogy az illik. Dani adott egy friss kulacsot, és útba igazított, mert amikor bringára szálltam, azt se tudtam merre van a pálya.

 


 
50 méter után egy ratrak állt az útban, ami után nem volt egyértelmű, merre kell menni. Balra letértem, az aszfaltra jutottam, előttem keresztbe egy szalag, meg egy rendező. A szalag balra terelt, néztem a lányra, nem szólt semmit, mentem hát arra. Jól van, szalagok lógnak a fáról, meg tuti szólt is volna, ha nem erre kell menni. Murvás lejtő, jól hűsít a menetszél. Aszfaltra jutottam, kereszteződés, hoppá, se nyíl, se újabb szalag. Akkor biztos a másik irány. Vissza fel, tovább arra. Ott sincs egy se. Akkor most mi van? Eltévedtem? Nem jön senki! Pánik ezerrel. Káromkodva elindulok vissza, kérdezem az előbbi lányt, hogy merre kell menni. Mutat a szalagon túlra, én meg ráförmedek, hogy ezt az előbb miért nem tudtad mondani?! Csak hebeg, de már mögöttem, mert én tiszta idegből kezdek sprintelni az tovább. Aszfaltos lejtő majd egy rázós erdész út jött. No erre mondták a fórumon, hogy érdemes jól felfújni a gumikat, mert van egy köves rész, ahol könnyen defektet lehet kapni. Megyek ezerrel, de azért nem szeretném, ha a külsőm kihasadna. Hamarosan Sanyit látom meg, a bicaja egy fához támasztva, eldefektelt szerencsétlen. Robogok tovább, hamarosan kisimul az út, s az én idegeim is. Kicsit rosszul érzem magam, talán megállhattam volna Sanyinak segíteni, vagy adni valamit. De nem igazán, max egy pumpát, ami meg nekem is kellhet, no meg ez egy verseny kérem. A sors kegyetlen, de mégis kegyes. Engem úgymond elirányítottak (persze meg is kérdezhettem volna, hogy jó felé megyek-e), Sanyi meg gumit kell szereljen. Száguldás és morfondírozás közben golyótalálat ér, egy darázsnak sikerül fejbe csapni és azonnal kétszer megcsípni, meg kell álljak kiszedni a sisak alól. Sajog a fejem. Ezek együttes hatása nem túl pozitív, mind együtt jól kiüt a fókuszból. Plusz az is, hogy Borsos Bence elhalad mellettem, ami nem gond, de az igen, hogy a következő emelkedőn nem bírok vele menni. Kevés itt az oxigén, vagy mi van? Hülye ágas, köves terepen kell felfelé menni, pedig már azt hittem a javán túl vagyunk. Azért haladok utána. A kis önvédelmi ördög azonban ott dolgozik az ember fejében, és azt mondogatja: "Nem kell úgy rohanni, meleg van, Sanyi mögötted, kicsit lazítsál már!" Egy idő után hittem neki, és mondjuk 5-10%-al lassabban mentem, mint tudtam volna. Az erdészháznál Nóri feladta az utolsó kulacsom, ami aranyat ért, már egy csepp innivalóm sem maradt addigra. Kiértünk egy mezőre, letaposott, füves úton haladtunk a tűző napon. A szél forró levegőt fújt az arcunkba, és itt már a rövidtáv végét kellett kerülgetni. A legkisebb emelkedőn is voltak bringát toló emberek, nem is éreztem már egészségesnek ezt az egészet, és nagyon vártam a végét. Kezdtem megfőni. Az utolsó emelkedő előtt megjelent egy középtávos mögöttem, egész tempósan jött fel. Kérdezem, hogy felnőtt vagy? "Nem, master." Hát akkor hajrá, gondoltam magamban, menjél csak, én most ha itt meghalok, akkor se bírok veled menni. Az emelkedő végére összekapartam magam, de sehol se volt. Sehogy se bírtam utolérni, a pálya utolsó két kilométere lejtő volt, de átvezetett a városon, még egy kis lépcsősort is tettek bele a szervezők. A focipályán láttam meg az ellenfelem, ahogy a célon áthaladt, alig fél perccel előttem. Beérve azt se tudtam hányadik vagyok, de nem is izgatott, csak, hogy végre túl vagyok rajta. A szpíker szépen bemondott, második! Hurrá! Vagyis egek, hát simán első lehettem volna! Bosszantó dolog, de ebből is van mit tanulni. No meg nem tunyulok el a következő versenyig se! :)


Köszönöm a buzdítást és támogatást Dórinak! Óriási köszönet az itatásért az Alpinbike kitartó csapatának: Nórinak, Tasinak és Daninak! :)

Atti

Támogatóink:

További cikkek:

Túra
SloEnduro 2018
2018.12.03.
Mostanában többször mondtam, hogy vannak a nagy bringás (most oly divatos és menő) influencerek és vannak, akik megvalósítják, amiről ők álmodoznak az internet bugyraiban.Viccet félretéve ...
Túra
Alpinbike Team az EWS Petzen - Jamnica futamán
2018.06.19.
Az Enduro World Series soron következő futamán - több magyar induló mellett - az Alpinbike Team versenyzői is megmérettetik magukat. Tegyük félre a sztárok neveit picit és szurkoljunk együtt ...
Túra
ENDURO CERKNO
2017.05.31.
Ha az ember párja nem szeret versenyezni maratonokon és cross countryn sem, akkor előbb-utóbb a hegy megy Mohamedhez, s elmegy vele lejtőzni kicsit. Ha ez a férfiember elég rafinált, akkor ...
Túra
Vértes marathon: my first race in 2017, my last Hungarian race
2017.05.24.
Yes, it finally happened, I am dead, again… What is different this time? I realize for the first time that I am truly exhausted, have been tired for forever, have had exhausted moments ...
Túra
Alpinbike, thanks for helping me out, again….
2016.12.12.
From my first days in Hungary, 3.5y ago till now, the Alpinbike crew has always been there for me. First to make me feel at home, to show me the trails all over the country, to assist me ...
SpiderClub Airborne