Hiszünk benne, hogy a verseny a legjobb lehetőség arra, hogy felfedezzük, hol vannak a határaink – és aztán áttörjük őket. A legnagyobb kihívás mindig önmagunk – de ahhoz, hogy igazán gyorsabbak, erősebbek, bátrabbak legyünk, kellenek a többiek is. Kellenek a riválisok, a szurkolók zaja, a rajtzóna feszültsége, az utolsó sprint íze – kell a versenyhangulat. És hogy mindezt jól bírjuk – nem csak fizikailag, hanem fejben is – kell egy csapat. Egy bringás közösség, akik együtt edzenek, húznak felfelé az emelkedőn, és utána együtt mesélnek a legjobb sztorikról a célnál.

Hírek és beszámolók

Alpinbike Team az EWS Petzen - Jamnica futamán

2018.06.19.
Az Enduro World Series soron következő futamán - több magyar induló mellett - az Alpinbike Team versenyzői is megmérettetik magukat. Tegyük félre a sztárok neveit picit és szurkoljunk együtt a magyar résztvevőknek!

Alpinbike Team az EWS Petzen - Jamnica futamán


Nem is kell messzire utaznunk, ha a helyszínen szeretnénk szurkolni az EWS Petzen - Jamnica futamán induló magyar enduró kerékpárosoknak.   



Cseh Veronika a SloEnduro versenysorozatban nyújtott teljesítményének köszönhetően EWS wildcard birtokában állhat rajthoz, Ördög Dániel pedig lecsapott az FRO csapat egy szabdjegyére.  

 
Ha kilátogattok az osztrák-szlovén helyszínek valamelyikére, az FRO különítmény versenyzőit is láthatjátok elsuhanni.  

Csapatuk tagjai:
 
Lilla Megyaszai
Gábor Winkler
Péter Pósa
Lukács Gál
Krisztián Sebestyén




Az enduró kerérpározás világában az Enduro World Series versenyek jelentik a legmagasabb szintet, ezért modanunk sem kell, mekkora büszkeséggel tölt el bennünket, hogy ennyi magyar mtb tehetségnek szurkolhatunk! 

 

Támogatóink:

További cikkek:

Túra
Blinduro X.
2026.05.14.
A jubileumi alkalommal megrendezett Blinduro Lipno-t 3 napos eseményként rendezték meg, ahol versenyzőink mellett rekordszámú magyar résztvevő képviselte hazánkat. ...
Túra
2025-ös Mecsek Enduro
2025.10.20.
Csapatunk szép számban képviselte magát a 9. Mecsek Enduro-n és szép eredmények is születtek. ...
Túra
2024-es Mecsek Enduro
2024.10.21.
Kiváló eredmények a 2024-es Mecsek Enduron ...
Túra
DOWNHILL ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 2022
2022.07.27.
Az Alpinbike Team csapatából mostanáig csak Ördög Dani volt olyan bátor, hogy kipróbálja magát a Downhill Országos bajnokságon. 2015 óta a csapat downhill versenyen nem képviseltette magát. ...
Túra
SloEnduro 2018
2018.12.03.
Mostanában többször mondtam, hogy vannak a nagy bringás (most oly divatos és menő) influencerek és vannak, akik megvalósítják, amiről ők álmodoznak az internet bugyraiban.Viccet félretéve ...
SpiderClub Airborne