A 9. Mecsek Enduro -n szép számba képviseltük csapatunkat és szép eredmények is születtek.
Elsőként kezdjük csapatunk legkitartóbb tagjával és egyetlen női indulónkkal Cseh Veronikával.
Roni stabil, magabiztos versenyzéssel, saját kategóriájának egyetlen részvevőjeként állhatott a dobogó legfelső fokára. Az egész mezőny legidősebb indulójaként és a kerékpársport szinte minden ágazatában elért eredményei és ismertsége révén hatalmas szurkolótábora volt és óriási biztatást kapott minden szakaszon.
Az utánpótlás kategegóriában Lasics Gergő és Szirmai Gabriel képviselt minket.
A 15 induló közül Gergő a 8-ik helyen végzett, míg Gabriel 11-ik helyen fejezte be a versenyt.
Junioroknál nagyon erős mezőnyben 3 versenyzőnk indult.
A legjobban helyezést Horváth Erik érte el, aki az utosó szakaszt megnyerve a dobogó 3. helyére küzdötte fel magát. Pongrácz Marcell kevesebb mint 0,5mp hátránnyal végül a 6-ik helyen végzett. Egri Miklós a verseny első felében stabilan az 5. helyen állt azonban az 5. szakaszon egy hibának köszönhetően értékes időt veszített, amit már nem tudott ledolgozni, így is a 8. helyen fejezte be a versenyt.
Hobby a legnépesebb kategória.
Ebben a ketegóriában Czerovszki Milán a második helyen állhatott a dobogóra. Ádám Gergő a sűrű mezőnynek az első felében egy erős 15-ik helyet hozott el. Míg Kovács Adrián a szombati edzésnapon egy esés során (mint később kiderült) eltörte a kisujját, de így is teljesítette a +1300m szintes verseny 6 szakaszát és a 27. helyen végzett.
Mastereink szépen teljesítettek.
Az egyetlen Master 1-es indulónk Szabados Lajos 15. helyen végzett. A Master 2-es kategóriában mind a két versenyzőnk dobogóra állhatott. Pósa Peti a harmadik, Ördög Dani pedig az első helyre állhatott fel. Peti egy fel "tuningolt" Giant Trance -el indult, ami mind Peti és a Trance képességeit is mutatja, mivel a Trance-t nem kimondottan az ilyen durva terepre szánták.
Az elit mezőnyben nem sikerült a címvédés.
Ördög Ákosnak idén nem sikerült a címvédés, a 4. szakaszon elszenvedett kisebb esése után nem tudta leküzdeni a hátrányát és a negyedik helyen fejezte be a versenyt. Simon Máté sajnos a második szakaszon esett egy nagyobbat. Szerencsére nem lett komoly baja, de a versenyt már nem folytatta. Szics Serge a hatodik helyen végzett, a versenyt a saját szavaival így értékelte:
"Egy jó versenyszezon zárás a 9. Mecsek Enduron


BÁR A VERSENYEN KÜLÖN NEM ÉRTÉKELIK AZ EBIKE KATEGÓRIÁT, DE EZ IS EGY NÉPES KATEGÓRIA.
Grillmayer Gábor komoly, majdnem 1 perces előnnyel végzett az első helyen Ziskó Balázs elött, aki a pont egy éve elszenvedett komoly nyaksérülésből még mindig nem épült fel teljesen, így neki külön gratulálunk a kitartásához! Brabander Dávid stabilan a 15. helyen végzett. Csirke Dániel, aki a verseny óta csatlakozott csapatunkhoz pedig a kategória 17. helyén végzett.
Gratulálunk minden résztvevőnek, köszönjük a szervezőknek ezt a nagyszerű versenyt!
Az eredményeket itt olvashatjátok.