Filozófiánk, hogy a versenyzésen kívül, abban is segítsünk a kerékpáros  sporttársaknak, hogyan készüljenek fel egy hazai túrára, vagy akár a CrossAlps-ra. A mentális és fizikai felkészítés mellett kerékpár kezelési praktikákban, és akár a kerékpár szervizelésében is segítséget nyújtunk, valamint klub programokat szervezünk.

Hírek és beszámolók

Vértesi hétvége

2016.05.09.
Lassan már hagyományosnak mondhatom, hogy a montis szezont a Vértesben kezdem egy jó kis xco+maraton kombóval, idén sem volt ez másként…..akarom mondani, most inkább ezzel fejezném be a szezont.

Vértesi hétvége

Azt hiszem kicsit elfáradtam mostanra testileg-lelkileg. Február elején még soha nem kezdtem el versenyezni, s miután vállaltam, hogy részt veszek az olimpiai pontgyűjtésben, ezt a magam részéről próbáltam is becsületesen végigcsinálni. Így aztán május elejére enyhén befáradtam a verseny-utazás-mosás-pakolás-munka bűvkörben élve J Nem panaszkodom, mert egyáltalán nincs rá okom, szuper versenyeken voltam, olyan lányokkal versenyezhettem együtt, akikkel soha az életben nem álltam volna egy rajtvonalnál, sok tapasztalatot szereztem még öreg fejjel is, és egyre-másra rácsodálkoztam, hogy még mit bír mindig el a szervezetem….na meg néha a buksim. Az utazó csapat is szuper volt mindig, és soha ilyen kiszolgálásban (akarom mondani bringalenyalásban :D) nem volt részem, hála Lacinak, Tibinek, Bencének, és Gábornak, amit innen is köszönök.

Na, de nem is erről akartam írni, hanem volt egy Vértes XCO szombaton, ahol ugyan nem jelentünk meg nagy számban felnőtt nőnemű lények, de ez egyrészt a most zajló Európa Bajnokságnak volt köszönhető, másrészt a nagylányok nem arról híresek nálunk, hogy túl sokan indulnának ebben a szép versenyszámban. Így aztán kemény 5 fős női mezőny vágott neki a várgesztesi villaparkban és közelében kialakított új pályának, ami nekem személy szerint sokkal jobban tetszett, mint az eddigi pálya, mert azért emelkedő maradt benne így is bőven, de kanyarokban és kis ösvényekben sem volt hiány, ráadásul legnagyobb része végig követhető volt a nézők számára is. Ezt különösen Kefe élvezte ki, aki a már szokásosnak mondható kis kempingszékével a pálya leglehetetlenebb részein jelent meg üldögélve, s miközben én az életemért küzdöttem felfelé, különböző igen bíztató megjegyzéseket eszelt ki, úgymint például, „na, még egy kört behúztál”….nem is tudtam, röhögjek simán vagy visszaguruljak a kedvéért a lejtő aljára, hogy ezt még egyszer meghallgathassam :D 

Persze azért nem csupa móka és kacagás volt a 6 kör a falusi erdőn-mezőn, mert pénteken még a frissítő mellett kialakított kanyargós részen kieszelt kis ugratónak sem mertem nekimenni. Miután többen kinyilatkoztatták, hogy az egyébként nem is ugrató, hanem csak egy kis padka, kezdtem tényleg nagyon hülyén érezni magam, de hiába, valahogy ez az ugratós dolog még mindig nem akar nekem menni. Mondjuk a kis ”padka” után rögtön volt még egy árok is a biztonság kedvéért, erre aztán kitaláltuk Lindával, hogy odateszünk egy raklapot, s ha nem látjuk a lyukat, akkor sima ügy lesz. Lindának az is lett, de én továbbra is fékembe kapaszkodtam, amint ugrani kellett volna, mire meg eljutottam addig az idegességi szintig, hogy most aztán tényleg megpróbálom lesz, ami lesz, a szemem láttára esett egy akkorát egy csávó, hogy azonnal el is húztam onnan a csíkot. Persze iszonyúan idegesített, hogy a csirkeút mennyivel hosszabb, így aztán este 7-re összeszedtem annyira a bátorságom, hogy Buzsó segítségével végre megpróbáltam, s sikerült, nem volt szép, de én ugrottam, s ettől földöntúli boldogság öntött el. Vannak azért páran, akik tudják, hogy ez számomra tényleg egy óriási lépés volt bringásnéni karrieremben, mert tényleg nem mertem még csak megpróbálni sem elrugaszkodni a biztonságot jelentő földről kerékpárral, szóval Buzsónak még egyszer örök hálám a türelemért…….na meg persze vendégem kávéra, amikor csak kéri. :) 

Szó mi, szó, legalább az ugrató miatt nem izgultam, na jó, szombat reggel azért kicsit, de aztán a rajt után elkezdődik a nyomatás s olyankor már legalább kevesebb agyi kapacitás marad ilyeneken gondolkodni, szóval szerintem simán ment az ugrató mind a 6 alkalommal. A verseny után gyermekem, - aki lelkes frissítőm volt - azért a „nagyon bénán ugrottam?” kérdésemre azt a választ adta, hogy „ Nem, de jobban ki kell lökni az elejét, hogy ne ess arca, mert én azért izgultam anya” Még szerencse, hogy nem az első kör után mondta be wink

Verseny közben még Tufi is elszórakoztatott néha, aki fején kamerával minden rajttal ment pár kört, szerintem összesen mindenkinél többet, de humora így is megvolt. Amikor az utolsó körömben éppen megint a közelembe került, mondogatta, milyen jó, velem legalább lehet beszélgetni, akkor azért gyorsan bemondtam neki, hogy talán itt az utolsó felfelén nem biztos, hogy lesz kedvem, majd az emelkedő tetején közölte, hogy esküszöm gyors vagy, még kicsit lihegtem is mögötted, hát köszi…..szóval ennyit erről J Lényeg a lényeg, a 6 kör megvolt, jól nem esett, szerencsére az eső sem, így a reggeli zárport követően verőfényes tavaszi napsütésben bringáztunk egy jót, első is lettem, minden klassz volt. Volt pogácsa, meg sör, mi kell még egy jó kis szombat estéhez.

Este már a villapark barátságos házai egyikében aludtam tavalyról már megszokott kis lakótársaimmal, egy sört ezért megittam a biztonság kedvéért, nehogy felijedjek éjszaka a másnapi maraton miatt.

Reggel aztán arra ébredtem, hogy nekem ehhez most nincs kedvem. Sajnos az ég sem volt túl sötét, hogy esőre hivatkozva kimentsem magam, de ott kezdődött, hogy egyszerűen nem volt kedvem kényszerreggelizni, s komoly aggodalmaim voltak azt illetően, végig tudok-e még tekerni én egy maratont egyáltalán. Tudom, van, aki ezen nevetgél, de azért lássuk be, ha már 2 hónapja majdnem minden hétvégén xco versenyen indul az ember, közben meg utazik és dolgozik, akkor nem igazán van idő hosszúakat tekerni, így teljesen jogosnak éreztem az aggodalmamat. Megittam a két kis kávémat, s fél 9-kor bamba fejjel, asztalra borulva közöltem Blazsó Marcival, hogy én aztán el nem indulok ezen a maratonon, nézett hülyén, próbált meggyőzni, de én hajthatatlan voltam. Aztán írtam gyermekemnek egy üzenetet, hogy nem indulok, mire ő nemes egyszerűséggel közölte, az mennyire béna, így nem volt mit tenni, menteni a menthetőt, gyorsan ettem valamit, öltözködés, magam gatyába rázása, bringa fel szerelvényezése. A melegítés is pont ilyen volt, 20 perc alatt betekertem Várgesztesre, meg vissza aztán kész. Szokásos ötszöri pisilés rajt előtt, majd kis fennakadás a beszólítás körül, de aztán beállhattunk „jól megérdemelt” helyünkre a többi lány közé. Igaz, ha elég erős valaki, nincs jelentősége egyesek szerint, honnan rajtolsz, de saját meglátásom az, hogy ajándék legalább a verseny első pár percét nem a tülekedéssel tölteni :) 

Szóval 15 mp és sípszó, lassú rajt az autó mögött egészen ki a villaparkból meg egy kicsit, a tömeg máris helyezkedik, a rakéták már a felvezető autó vonóhorogján lógnak, mintegy mannaként szippantva be a kipufogógázt. Bea és Móni azonnal előre spuriznak, én nem is töröm magam, mert azt nyilván tudom, hogy ők tegnap nem versenyeztek, szóval nagy esélye nincs, hogy felvegyem velük a harcot. Azért persze tekerek, amennyire bírok, a combjaim azonnal jelzik is, hogy köszi, ezt inkább ne erőltessük ma…hát jó, az erdőbe érve az első emelkedőn legkönnyebb fokozat, s szépen pedálozok fel, megjelenik mellettem Cleppi, aki roppant átgondolt emberke lett újabban, s nem akar annyira versenyezni, ezt erősítendő, inkább középtávra nevezett be. Közli is gyorsan, hogy a versenyszellemét még azzal is megpróbálja lefojtani, hogy majd szépen itt beszélget velem végig. Jájjjj, csak azt ne, akkor nem csak megölöd a versenyszellemedet, hanem a sebességemtől fel fogod vágni az ereidet 30 percen belül ember, arról nem beszélve, hogy ez pár embernek nem is hiszem, hogy tetszene, jogosan. Próbálom ezeket gyorsan két lélegzetvétel között elmagyarázni neki, de ő eleinte hajthatatlan, mert semmi rossz nincs abban, ha itt jön mögöttem s beszél. Azért én ezzel vitatkoznék, mert körülöttünk páran máris furcsán néznek, na persze én is. Közben Cleppi értetlenkedő fejjel kérdezget, hogy itt a mezőnynek ezen a részén a férfiak mindig ennyire agresszívak a nőkkel, mert ezt ő nem is tudja mire vélni, mire én megnyugtatom, hogy többet kellene elnéznie erre a fertályra, s akkor megszokná, mert bizony igen. :) Viszont örömmel számolok be arról, hogy életemben először verseny után odajött hozzám egy fiú, s elnézést kért, amiért verseny közben majdnem fellökött a kormányával. Kérem szépen, ez tényleg őszinte örömmel töltött el, mert amennyire egy belga meglepődik azon, hogy a csajokat mennyire próbálják letülekedni a pályáról bizonyos hímnemű egyedek, addig életemben először kért valaki bocsánatot egy egyébként teljesen ártatlan incidensért. Szóval nagy köszönet még egyszer, hogy odajöttél verseny után.

Szerencsére az első saras lefelén egész közel érek megint Beához és Mónihoz, így a betonon szépen felváltva hárman haladunk, s amikor Bea kitörő örömmel közli, mennyire jó, hogy együtt tudunk versenyezni, Cleppi megijed, hogy miatta szólnak, s elinal J Eddigre már Virág is megérkezik, ő pedig közli, hogy megjöttem, akkor már hangosan röhögök, s előreküldöm Bea és Móni után, akik éppen eltávolodnak kicsit, hogy az az ő ligája ma, menjen szépen oda játszani. Az első frissítőig szépen Móni és Bea mögött haladok, mindvégig látom őket, s egészen örülök, mert nem gondoltam volna, hogy fáradtan eddig látótávolságon belül maradok. Itt egy fura, néha óriási pocsolyákkal tarkított út jön, Móni és Bea kicsit belassulnak, magam is csodálkozom, de megelőzöm őket. Jön egy balos kanyar, s irány egy nagyon meredek, laza köves mászás, első körben feltekerek ez első felén, de iszonyat rosszul esik, a második felén aztán felénél leszállok, mert kicsit kevésnek érzem a fokozatomat ide, ráadásul szemlátomást semmivel nem gyorsabb tekernem, mint tolni. Gyors letudom, Beával és Mónival gyakorlatilag együtt érünk fel, Bea el is lép kicsit, aztán megint majdnem együtt vagyunk. Kicsit síkabb részen előrébb kerülök, aminek meg is lesz a böjtje később, mert egy kereszteződésben elmegyek jobbra, amíg nem látom, hogy szemből jönnek versenyzők. Állok hülyén, kiabálok, ez meg mi, s kiderül, nem arra megy a pálya. Túl sok idő nem veszik el vele, de Bea és Móni ismét előttem, majd jön az eltévedt sor eleje, s előznek szépen sorban, köztük Virág is hihetetlen sebességgel. Elérjük a következő frissítőt, ami után egy jó kis sáros, csúszós völgyben kell felfelé haladni, itt Móni megcsúszik egy részen, s megelőzöm, majd Beát is utolérem, akinek pár percen belül valami problémája akad a nyergével, s egy fiút parancsol le a bringáról segíteni. Miután a segítség ott van, haladok is tovább, s meglepetésemre nemsokára beérünk a Villaparkban. Előzetes terv, egy kör után kiállok, felülírva, bár a lábaim büntetnek, gondolom, ha már itt vagyok, megyek még egy kört. Innen pár fiúval meccselünk, húzzuk egymást, van, akinek bakancslistás kívánságát teljesítem, amikor ismét utolér, éppen az utolsó csúszós völgyben, viccelődünk is rajta, de túl sok beszélgetés azért már nincs, szemlátomást a fiúknak sem esik annyira jól a második kör. Nagy események sincsenek, próbálom nyomni, amennyire a lábaim engedik, a nagyon meredeken már az első emelkedő részét is inkább tolom, de meglepetésemre nem érnek utol a lányok már, így Virág után másodikként érek be a középtávon, felnőtt nők között első helyen.

Meg kell mondanom, sokkal jobban tetszett így két egyforma kört menni, mint gondoltam, annyira változatos volt a pálya, hogy észre sem vette az ember, s fogytak a kilométerek, pedig én nem szoktam lelkesedni a több körös versenykért. Gratula mindenkinek, aki versenyzett, s megküzdött az elemekkel, mert azért sár akadt bőven, külön gratula a csajoknak, akiknek mindig sokkal keményebb egy ilyen verseny, mint a fiúknak. Gratula a szervezőknek ismét, szuper kis verseny volt, mint mindig!

És persze éljenek a csajok!

Legközelebb még egy C2-es XCO Felsőtárkányban, aztán jöhet a szórakozás, jupppiiii :)

 

(A fotókért köszönet: Máhr Attila, Bak Ferenc, on Facebook) 

Támogatóink:

További cikkek:

Túra
SloEnduro 2018
2018.12.03.
Mostanában többször mondtam, hogy vannak a nagy bringás (most oly divatos és menő) influencerek és vannak, akik megvalósítják, amiről ők álmodoznak az internet bugyraiban.Viccet félretéve ...
Túra
Alpinbike Team az EWS Petzen - Jamnica futamán
2018.06.19.
Az Enduro World Series soron következő futamán - több magyar induló mellett - az Alpinbike Team versenyzői is megmérettetik magukat. Tegyük félre a sztárok neveit picit és szurkoljunk együtt ...
Túra
ENDURO CERKNO
2017.05.31.
Ha az ember párja nem szeret versenyezni maratonokon és cross countryn sem, akkor előbb-utóbb a hegy megy Mohamedhez, s elmegy vele lejtőzni kicsit. Ha ez a férfiember elég rafinált, akkor ...
Túra
Vértes marathon: my first race in 2017, my last Hungarian race
2017.05.24.
Yes, it finally happened, I am dead, again… What is different this time? I realize for the first time that I am truly exhausted, have been tired for forever, have had exhausted moments ...
Túra
Alpinbike, thanks for helping me out, again….
2016.12.12.
From my first days in Hungary, 3.5y ago till now, the Alpinbike crew has always been there for me. First to make me feel at home, to show me the trails all over the country, to assist me ...
SpiderClub Airborne