Filozófiánk, hogy a versenyzésen kívül, abban is segítsünk a kerékpáros  sporttársaknak, hogyan készüljenek fel egy hazai túrára, vagy akár a CrossAlps-ra. A mentális és fizikai felkészítés mellett kerékpár kezelési praktikákban, és akár a kerékpár szervizelésében is segítséget nyújtunk, valamint klub programokat szervezünk.

Hírek és beszámolók

Bükk, Sopron OB, Mátramaraton

2015.09.23.
Az elmúlt három fontos verseny beszámolója, kivételesen egyben. A Dunamaratonon még remek formában voltam, de a szezon vége felé mindig jön egy holtpont. Reméltem, hogy ez a Bükk és Mátra közti "holtszezonban" lesz majd. Lássuk, hogyan is zajlottak éltem meg ezeket a versenyeket.

Bükk, Sopron OB, Mátramaraton

 

Sopron XCO OB
Ahogy a neve is mondja, ez az országos bajnokság, azaz erre a versenyre tényleg mindenki eljön, aki számít.
A soproni pálya elég kemény, a legtechnikásabbnak mondják még a nagyok is. A keménységét egy jó tíz perces, nagyon meredek, 12%-os emelkedő adja, technikás, mert tele van ugratókkal, pumpa szakasszal, és egy jó kis sziklakert is akad.
Szombaton a pályabejárást az ugratók begyakorlásával töltöttem, az egyiknek nagyon nehezen futottam neki, az egy jó méteres szakadék felett repíti át az embert. Végül csak abszolváltam, és óriási örömmel nyugtáztam a napot, de ugyanakkor maradt bennem félsz.
A verseny négy kör, perzselő napsütésben. Jó rajtot vettem, szépen haladtam. Az első körben ráálltam Cser Gabira, előttünk Bogár Gabi és Hocsa küzdöttek az első helyért. Az első körben sikerült Gabival menni, ami jól esett a lelkemnek. A második körben picit már leszakadtam, de még bőven behozhatónak tűnt a hátrány - kívülről. Jól ment a lejtőzés is, de ezen a pályán egyszerűen sehol se lehetett pihenni, mindenhol a maximumot kellett nyújtani. Dóri közben nagyon kitartóan adogatta a friss kulacsokat minden körben, Buzsó pedig szurkolt, hogy érjek fel Gabira, menni fog. Nem ment, pedig akartam. A harmadik körben a nagy emelkedőn a Nap kezdett gyilkos sugaraival fölém kerekedni, Gabit elengedtem, a helyem megtartására kezdtem koncentrálni.

Mindenkinek egyforma hőség volt, de én mintha rosszabbul viselném. A negyedik kör már a túlélésért ment, felfelé már egy szakaszon tolnom kellett, ugyanis túl kemény áttétellel szereltem a bicajt, ami ekkor megbosszulta magát. A pozícióm nem volt veszélyben, így a Master 1 kategóriában - a munka mellett bicikliző 30-39 közöttiek közt - én lettem az ország negyedik legjobbja! Azt is hozzá kell tegyem, hogy az első három helyezett minimum 15 éves versenymúltra tekint vissza, Boga pl. az egyik legnagyobb montis csapat edzője, így pláne nincs okom szégyenkezni.
Valahol reménykedtem egy dobogóban, de realitása kevés volt. Mivel a pálya mumusként indult, végül legyőztem, így nagyon elégedetten távoztam!

 


 


Bükk maraton
A Dunán elkövetett baklövésem után szerettem volna javítani a Bükkön. Úgy rémlett, fekszik a pálya, és itt jól szoktam menni. Az időjárás is nekem kedvez, hiszen enyhe reggel volt, 23-25 fok. Jól indult a verseny, de eléggé meg kellett küzdenem az elején is, hogy az élbolyban haladjak. Túlságosan is, olyan ellenfelek mögé szorultam, akiket máskor sikerrel lehagyok. Az első hosszú emelkedő, ahol kb 450 métert mászunk, már nagyon küzdősen telt. Reméltem, hogy lefelé majd szusszanok egyet. Már a lejtőn beért Viktor csapattársam, és az egyik Szabó testvér, akinek az öccse elém került a Dunán. Együtt haladtunk innen, bár Zsolt többször undok módon megindult szélárnyékból, de mindig megfogtuk.

A verseny felénél, mikor a rajt területen áthaladunk, még szépen együtt mentünk. Az ezután következő meredek emelkedőtől tartottam egy picit, itt mindig tolni kell. Ahogy közeledett, nem tudtam, mikor is kell majd leszállni. Végül arra eszméltem, hogy ha nehezen is, de feltekertem a 14%-os emelkedőn. Ez viszont kivette az erőmet, a későbbi dombokra már csak azért bírtam tempóban felmenni, mert Viktor biztatott, és nem akartam leszakadni róluk. Egyszer csak Viktor megunta Szabó Zsolt kolléga lószolgatását, és alaposan otthagyott minket. Moccanni sem bírtam rá. Később Zsoltot nekem is sikerült lehagyni, vagy ő lassult le, de egyedül maradtam. Ennyire sosem küzdöttem még, de teljesen elfogyott az erőm, hamarosan megjelent Sanyi és Szabó Robi mögöttem. Hiába az elszántság, hogy most nem győzhet le, nem bírtam velük menni. Elfogytam, mint kevés vaj a túl nagy kenyéren. Ötödik helyen gurultam be. Igazából örülnöm kellett volna, tavaly a cél az első ötbe jutás volt. Nem igazán dobott fel az eredmény, de elfogadtam: "formák jönnek-mennek."

 



Mátramaraton
Az utóbbi két verseny után kicsit kedvetlenül edzettem, és csökkent a motivációm is. A Mátra az egyik kedvenc versenyem, ez volt az első maratonom 4 éve, szóval már ötödjére vágtam neki.A nyaralás alatt sikerült jókat edzeni, gyönyörű utakon, magas hegyeken. A verseny előtti hét edzésmennyisége csúcsokat döntött, ami elvileg jó alapot kellett volna adjon, de mégsem ezt éreztem. A verseny hetén nagyon lassan ment a bicikli, elkezdett fájni a vállam is. Vasárnap már úgy keltem, hogy lehet el se kellene menni.

Késve érkeztünk, így első alkalommal nem volt helyünk az Adrenalin parkban, és pár száz méterrel feljebb, egy út menti parkolóban álltunk meg. Gyors öltözködés, szerelés, közben Dóri elszaladt a rajtszámomért.

Csapatfrissítés nem volt, így erre is őt kértem meg. Bemelegítés helyett a frissítőpontot kerestem, ugyanis nem volt a megszokott helyen. Egy rendező se tudta megmondani, hogyan lehet gyalog odajutni. Több tanácstalan ember bolyongott arrafelé, tovább borzolva amúgy sem kisimult idegeim.

Csak remélni tudtam, hogy Dóri majd megtalálja a frissítőzónát, és ott vár majd két kulaccsal, mert a sípályára nem akartam ballasztot felcipelni.

Hamar be kellett állni, hogy elöl legyek, izzasztó 30 perc volt a napon, közben egy kulacs izotóniás ital elfogyott. Elhatároztam, hogy megpróbálom újra élvezni a versenyzést, és maximum igyekszek az összetettben veszélyes sporttársakkal küzdeni. Úgy voltam vele, hogy meglátjuk, hogy esik az első mászás, annak megfelelően állok hozzá a versenyhez.

A lassú rajt után szépen tartottam a helyem, meglepően nem esett nehezemre. A sípályára fordulva már alig voltak 10-en előttem, és a nekem kényelmes tempóban ez a szám is egyre csökkent. Még sosem voltam ilyen közel ahhoz, hogy elsőként érjek fel a csúcsra, de nem akartam itt elpukkantani a rakétákat. Hogy tudjam, Sanyi hol van mögöttem, hátra se kellett néznem, mert már jól ismerem a pedálja nyikorgását. Szerencsére a Crosskovácsi óta nem olajozta meg, így hol halkuló, hol kicsit hangosodó nyikk-nyikk hallatta, hogy a tempóm jó. Nagyon tetszett, hogy ez nekem ismét csak egészségesen megerőltető.




 


Az ország legmagasabb pontjára érve jobb kanyart vettünk, és már jött is a gyors lefelé ugyanott, ahol 1 perce felfelé kaptattunk. Tényleg, mi a francért csináljuk ezt? Feltekersz egy sípályán, hogy aztán ugyanott legurulhass? Fura szokás :)

A sípálya felénél be az erdőbe, kis single track, majd a szokásos nyomvályús erdész út, amit most nagy-szemű murvával szórták fel. Ezen jobban haladtam, mint ez előttem lévők, és ha valaki azt gondolná, hogy a kemény 400-500 méteres szintemelkedés után egy könnyed, erőkifejtés nélküli suhanás jött itt, ki kell ábrándítanom, intenzív tekerés zajlik ilyenkor is, a pulzus se esik nagyon lejjebb. Az erdőből kiérve a köves, döngölt szakaszra érve kis porfelhő mutatta, hogy nem messze halad valaki előttem. Egy hosszabb egyenesben meg is láttam Borsos Bence alakját, akivel idén többször mentünk együtt, de jó formában hagytam is le. Ekkor konstatáltam, hogy igen jó formában vagyok, pörögnek a lábaim, akkor meg versenyezzünk egy jót, elsőnek érjük utol Bencét! Áldottam magam, hogy vettem egy rendes teleszkópot, emlékszem a régivel fájdalmas volt ez a rázós rész. Akkoriban szó szerint fájtak az ujjaim, a csuklóm, mert piszkosul kellett szorítani a markolatot, hogy ki ne essen a kezemből a kormány. Most alig volt érzékeltem az út egyenetlenségéből bármit is.

A következő emelkedőre már fel is értem Bencére, illetve a Bükköt nyerő Hattyár Danira (akit acról nem ismertem még). A sástói frissítőponthoz közeledve kicsit izgultam, kapok csere kulacsokat, idetalált a kedvesem? A kisebb tömegben Dóri mosolygós arca bukkant fel, kezében a kulacsaim, hurrá! :) Két üres kulacs el, két teli be, mehetünk tovább! Még egy kis buzdítást is kaptam útravalónak, ami legalább olyan jól esett, mint a frissítők! :) Az aszfaltos lefelén hárman mentünk együtt, felváltva vezetve. Ahogy később visszakanyarodtunk ez erdőbe, hogy újra mászhassunk egy kicsit, Bence leszakadt, és én is csak annyira mentem Danival, ami még nem volt túl erős. Mivel nem ismertem fel akkor, hogy kivel megyek együtt, nem tudtam, hogy egy korcsoport vagyunk-e. Megkérdezhettem volna, de nem akartam, nem is érdekelt, nem akartam lepusztítani magam a verseny közepén, mert ezen a pályán a végén is tudni kell gyorsan menni, ugyanis nem begurulás, hanem kb. 200m szintemelkedés az utolsó 8-10 km, és a befutó is kemény. Így Dani hol eltűnt, hol megjelent előttem, én csak mentem a saját ritmusomban. A szénégetőknél utolértem, egészen Galyatetőig együtt mentünk, a következő szakaszon megint elnyúltam tőle. A meleg csak nem kímélt engem se, és az erőm is fogyott, a végjáték szakaszra kicsit megrogyva érkeztem. Nem tudtam, hogy abszolút hányadik vagyok, de több rövidtávos, akik előttem tolták a bringát, kérdés nélkül közölték, hogy ötödik. Hmm, micsoda déjá vu, akárcsak Szilváson. Ekkor keltem át a patakon, ahonnan egy combos, tolós emelkedő visz fel a hegyoldalba, egy kőkemény mászásra. Szerencsére idén egy métert nem kellett tolnom a gépet, fel bírtam tekerni. Arra is nagyon pontosan emlékeztem, hogy tavaly ezen a kaptatón értek utol többen is. Akkor nosza, mindent bele, van itt még kraft! Hajrában nyomtam az utolsó 8 kilométert.  Nagyon belendültem, a hídátkelés után szépen mentem fel is, és jó tempóban lefelé. Az utolsó emelkedőn szinte sprinteltem. A strava alapján ezen a szakaszon az összes indulóból én tekertem át az egyik legrövidebb idő alatt, azaz túl sokat tartalékoltam korábban. Innen már nem volt sok hátra. A cél közelében aztán újra meg is láttam Danit, de túl messze volt már.

A célban Dóri várt, és a szpíker üdvözölt, mint második Master1 versenyzőt


Visszakapni a csúcsformát év végén, szinte egy csoda, és nagy megelégedés, hogy egy nagyszerű eredménnyel zártam az idei maraton szezont.

Tavaly arról álmodoztam, hogy az első ötben leszek, mármint a korcsoportomban. Ehhez képest egy abszolút 2.. háromszor abszolút 5., egyúttal korcsoport dobogós, közte a Szilvás győzelem, egyszer abszolút hatodik, korcsoport ötödik. Maraton szempontból elég sikeres lett az év. :)


Extra köszönet Dórinak a rengeteg segítségért, biztatásért, nélküled nem ment volna! No meg hála és köszönet az edzőmnek, Buzsónak, a remek felkészítésért, és az Alpinbike csapatnak a frissítésekért és támogatásért!

Ati

 

 

Támogatóink:

További cikkek:

Túra
SloEnduro 2018
2018.12.03.
Mostanában többször mondtam, hogy vannak a nagy bringás (most oly divatos és menő) influencerek és vannak, akik megvalósítják, amiről ők álmodoznak az internet bugyraiban.Viccet félretéve ...
Túra
Alpinbike Team az EWS Petzen - Jamnica futamán
2018.06.19.
Az Enduro World Series soron következő futamán - több magyar induló mellett - az Alpinbike Team versenyzői is megmérettetik magukat. Tegyük félre a sztárok neveit picit és szurkoljunk együtt ...
Túra
ENDURO CERKNO
2017.05.31.
Ha az ember párja nem szeret versenyezni maratonokon és cross countryn sem, akkor előbb-utóbb a hegy megy Mohamedhez, s elmegy vele lejtőzni kicsit. Ha ez a férfiember elég rafinált, akkor ...
Túra
Vértes marathon: my first race in 2017, my last Hungarian race
2017.05.24.
Yes, it finally happened, I am dead, again… What is different this time? I realize for the first time that I am truly exhausted, have been tired for forever, have had exhausted moments ...
Túra
Alpinbike, thanks for helping me out, again….
2016.12.12.
From my first days in Hungary, 3.5y ago till now, the Alpinbike crew has always been there for me. First to make me feel at home, to show me the trails all over the country, to assist me ...
SpiderClub Airborne