Alpinbike Blog

Ördög Zita beszámolója a Transz Szlovénia túráról

2016.06.03.
Sziasztok! Zita vagyok, általában az egy szem lány az Alpinbike külföldi túráin. Sokat fontolgattam, hogy miért is van ez így, hiszen annak ellenére, hogy a bicózás inkább maszkulin sportnak számít, már Magyarországon is sok női szerelmese van (akár verseny, akár csak hobbi szinten). Gondoltam megosztom veletek, hogy milyen eljárni bringás túrákra, egy teljesen átlagos fiatal lányként, így talán kicsit közelebb hozom hozzátok a dolgot, és másnak is megjön a kedve hozzá.

Ördög Zita beszámolója a Transz Szlovénia túráról

 

Először is bemutatkoznék, hogy ki is vagyok, és elmesélem röviden, hogyan jött nálam a bicózás szenvedélye, és miért járok a túrákra. Bemutatásképpen a legutolsó túra eseményeit mesélem el a saját szemszögemből.

Szóval vágjunk is bele. Gondolom, mindenki ismeri Danit. (Ördög Dani  − Alpinbike). Nos, én vagyok az ő egy szem kicsi hugicája. Nálunk szinte családilag kötelező volt a bicajozás, főleg miután megalakult az Alpinbike. Az elején nem igazán tetszett, hogy nem én választottam a sportot, hanem adott volt a családom miatt, és nekem persze mindig lázadnom kell. Végül úgy voltam vele, hogy sportolni szeretek, így végső soron mindegy, hogy most épp ezt a sportot is űzöm egy kicsit. Szóval járkáltam a családdal bicózni, és egyre jobban megkedveltem. Eleinte inkább hobbi jelleggel. A bukómon kívűl nem is volt semmilyen igazi bringás felszerelésem vagy ruhám. Bicónak is apukámét nyúltam le, mert ő akkor már vett egy Giant Talon kerékpárt. Aztán elmentem egy alpinbike-os túrára Magyarországon, és eszméletlen jó volt. A túra a Balaton közelében volt a Tési-fennsíkon. Gyönyörű helyeken jártunk, jó kis társaság jött össze. Magával ragadott a túra hangulata. Fülig érő szájjal értem haza.

Később kaptam egy bicót – egy női Giant Talon-t – a szülinapomra, és már szinte kötelező volt használnom. Ezáltal persze mind jobban megszerettem a tekerést.

De még mindig „csak” egy szuper bicóm volt, semmi felszerelés, ruha stb. A kellő erőnlétről pedig ne is beszéljünk. Aztán többször is akkor és oda mentünk nyaralni a családdal ahol, és amikor a Dani-féle alpinbike-os túrák voltak. Ilyenkor pár napra én is csatlakoztam a csapathoz. Majd meghaltam néha olyan fáradt voltam egy-egy nap végén. Ha épp volt egy kis erőm, hogy tekerés közben kicsit nézelődjek is, akkor csak ámultam, hogy milyen szép helyeken járunk. Egyszerűen leírhatatlan, hogy mennyire más szemszögből látod a természetet, és milyen boldogsággal tölt el, hogy feljutottál pár óra alatt egy hegycsúcsra, ahonnan a kilátás lélegzetelállító. Két perc múlva minden szenvedésedet el is felejted, ahogy a tájban gyönyörködsz.

Ebben az időszakban már többször hallottam a Cross Alps túráról. Aztán jött a 2014-es év, és komolyan fontolgattam, hogy elmennék erre a nagy túrára, de nem igazán kezdtem el készülni rá. Ha szóba került csak a szám volt nagy: igen persze elmennék szívesen! Két hónappal a túra előtt hívott Dani, hogy akkor tényleg megyek-e? Én, aki sose tudtam nemet mondani a bátyáimnak, csak ültem és ijedten annyit kérdeztem, hogy nincs-e már túl késő elkezdeni a felkészülést. Dani kijelentette, hogy ha komolyan akarom, akkor Nóri biztos szívesen segít a felkészülésben. Nem volt mit tenni, minthogy félve igent mondjak. Eldőlt: megyek a Cross Alpsra! Fel is kerestem Nórit, akivel többször is találkoztam, átbeszéltünk rengeteg dolgot az étkezésről, edzésről, nyújtásról stb., és onnantól kezdve hetente kaptam az edzés terveket. Addigra már volt egy-egy jobb bicós ruhám, meg egy nagyon szép rózsaszín hátizsákom, de azért egy ilyen szintű túrához még jócskán hiányos volt a készletem, sőt még hiányzott az SPD is. Esőruhát, meleg kesztyűt, szélmellényt, SPD-s cipőt, minimum még két darab nadrágot, két-három mezt, jó minőségű kart és lábat kellett vennem. Nem is sejtettem, hogy mennyi minden kell (A cikk végén összeszedtem nektek azokat a termékeket, amelyek nekem nagyon bejöttek.).

Nem mondom, hogy a felkészülésem 100%-os volt, főleg hogy a nyarat egyetemistaként leginkább a bulizásra használtam. Voltak dolgok, amikre egész egyszerűen nem gondoltam, hogy problémát okozhatnak. Ennek oka az utolsó pillanatos vásárlások voltak, azaz hogy nem teszteltem jó néhány dolgot. Ilyen baki volt például, hogy nagyon ritka, de ízhibás volt az ivózsákom, ami szó szerint megkeserítette az életemet a túra alatt (utólag persze cserélve lett, de csak magamat okolhatom, mert a túra előtt egy nappal vettem meg az ivózsákot). Továbbá sokféle gélt, energia szeletet és egyéb étrendkiegészítőt vittem, de mivel addig nem ettem ilyeneket, nem tudtam, hogy melyik típusból melyik ízesítés ízlik.

Ehhez hasonló kis hibákat tudnék még bőven sorolni, de megemlíteném a legnagyobbat: hiába edzettem sokat és ültem sokat a bringán a túra előtt, valamiért nem tűnt fel vagy nem foglalkoztam vele, hogy nem volt kényelmes az ülésem. Ez borzasztóan nagy hiba volt és nem kevés szenvedést okozott számomra. Csajok, erre nagyon figyeljetek! Alapból sokkal kényelmesebb, ha össztelós bicóval vágtok neki egy ilyen túrának, de a már bejáratott és kényelmes ülés elengedhetetlen. Higgyétek el, lehet annyira kényelmetlen és rossz, hogy emiatt ne tudjatok tekerni, nem amiatt, mert nincs erőtök. Később kihasználtam a nyereg tesztelési lehetőséget. Végül a Cross Alpson minden napot végigtekertem, és nagyon jó érzés volt. Szuper volt a csapat, esténként isteni pizzákat ettünk és boroztunk, napközben szebbnél szebb tájakon tekertünk. Eszméletlenül jó érzés volt, és nagyon büszke voltam magamra, amikor utolsó nap megérkeztünk a Garda-tóhoz.

Lányként különösen sok aggály merül fel az emberben, hogy eljöjjön-e egy ilyen túrára. Most párat kiemelek, és gyorsan meg is cáfolom. Először is mivel szervezett túra, nem kell se az utazással, se a cuccok egyik szállásról a másikra szállításával foglalkoznotok. Biztos, hogy nem tévedtek el, mert szuper túravezetők kalauzolnak a kis hegyi ösvényeken.

Nekem a legnagyobb aggályom mindig az, hogy fogom-e bírni a túrát, nem kell-e sokat várni rám. Ezzel kapcsolatban persze mérlegelni kell, és őszintén látni a határainkat, képességeinket Sok túrán voltam már, és igen az esetek 70%-ában én voltam leghátul, mint egy szem lány, de ez egy túra, nem verseny és  − legtöbbször  − fényes napsütésben nincs ellenükre a srácoknak, hogy megvárjanak egy-egy szép kilátással rendelkező pihenőnél vagy esetleg a hegy tetején lévő hüttében. Szóval nem kell kétségbe esni, ha lemarad az ember! Eltévedni nem fogsz. Inkább menj a saját tempódban, minthogy egy nap kihajtsd magad, aztán következő napokon meg se bírj mozdulni! Ráadásul a bringák szervizelési kérdése is nagy előny. Óriási segítség, hogy Daniék felkészültek. Nem kell, hogy nagy szerszámos ládákat csomagolj, lesz náluk minden. Ne ijedj meg, ha egy defektet se tudsz megjavítani! Szégyenszemre én se tudtam sokáig. Mentségemre szóljon, hogy a bátyámék mindig könnyebbnek találták gyorsan megcsinálni helyettem, mint megvárni vele engem. Daniék szívesen segítenek, és ha szeretnéd megtanítják, hogyan kell rendbe hozni a bringádat, így a hiányos bringaszerelési ismeretek sem gátolhatnak meg, hogy részt vegyél egy ilyen túrán.

Most sokan gondolhatjátok, hogy na jó, de így könnyű, hogy Dani a bátyám. Így persze, hogy megvárnak és nem baj, ha nem értek az alapvető szereléshez sem. Higgyétek el nekem, hogy nem az! Sőt! Kellemetlen, ha valamit nem tudok, hisz nekem azért illene… Szóval itt nincsen kivételezés! Még egy szuper előnye az Alpinbike túráinak, hogy belevághatsz ismerős nélkül. A legtöbben így kezdik. Egyedül jössz el bicózni, de egy szuper kis csapat tagja leszel. Következő alkalommal már lesznek ismerős arcok, de vannak mindig újak is. Kirekesztve vagy egyedül tuti nem fogod érezni magad!

Na de nem szaporítom a szót, jöjjön egy kis rövid élménybeszámoló a szlovén túráról: Pár nappal az indulás előtt még nem is volt teljesen biztos, hogy megyünk, hisz olyan rossz időt jósoltak: napi 50 mm csapadék, viharok és erős szél. Szóval a tipikus ember és bicó gyilkos időjárás és terep lett volna. Végül kiderült: az előrejelzésekkel dacolva megyünk! A becsomagolt ruhamennyiségem igazából nem volt sokkal kevesebb, mint amennyit mondjuk nyolc napra vinnék, de sebaj. A csomagjaim mennyiségén kicsit javított, hogy hajszárító és törölköző volt a szállásokon. A ruhákon és a neszeszeremen kívül a bicózások alatt fogyasztandó energia szeleteket, gélt, müzliket, csokikat és Zero pezsgőtablettát csomagoltam.

A szlovén túrák első napjai úgy néznek ki, hogy kora reggel indulunk és kb. hat órás utazás után megállunk valami kis parkolóban, ahol bicóösszerakás, öltözködés stb. után indulunk is tekerni. Na erre – most így harmadik alkalommal – már készültem: felülre már azt vettem fel amiben tekerni akartam, ám nagyon boldogan konstatáltam, hogy idén végre olyan helyen raktuk le a buszt, ahol mosdó és öltöző is volt! Teljesen odavoltam meg vissza már ettől, na meg hogy nem zuhogott az eső még, mint ahogy az jósolták. Kb. egy órás szedelődzködés, szerelés, evés-ivás stb. után el is indultunk. A táskámban esőruha, kamásli, meleg kesztyű, pulcsi. Rajtam kéz-és térd melegítő és szélmellény. Felfelé persze kimelegedtem, de fönt egész hűvös, nyirkos idő volt, úgyhogy jól jöttek a hátizsákban lévő ruhák. Ezt a napi útvonalat már ismertem. Felfelé beton és sotteres út van főleg, szóval nem technikás. Végig tekerhető nekem is, aminek én külön örültem. Az eső néha rövidebb időre eleredt, de nem volt olyan vészes. A köd miatt sajnos a kilátás elmaradt a hegytetőn, habár a ködben úszó tájnak is megvolt a maga saját szerethető bája. Gyors öltözködés a lefelé előtt, majd már gurultunk is. Itt igen nagy sárdagonya volt egyes részeken, de utána visszaértünk a buszhoz. Megnyugodva konstatáltam, hogy nem csak én éreztem magam annyira fáradtnak, hogy a szálláshoz vezető egy órás tekerést inkább a húsz perces buszútra cseréljem. (Végül mindenki a buszt választotta)

Itt említeném meg, hogy kicsit félve, de nagyon vártam, hogy erre a túrára – 3 éves könyörgésem után – megkapjam az össztelós tesztbicót. Így a túrán most kivételesen nem az én kis 26-os női merevvázas Giant Talonommal mentem, hanem egy össztelós 27,5-ös Giant Trance SX-szel, amelyet már az első öt percben nagyon megszerettem. Eszméletlenül jó volt vele felfelé menni, pedig attól féltem, hogy nehezebb lesz, de nem! Lefelé még barátkoznom kellett a fékjeivel, de a nap végére bizony elhatároztam, hogy mindenképp lecserélem a mostani bringámat.

Na de visszakanyarodva a túrához: annak ellenére, hogy az eső nem kapott el minket úgy igazán a tekerés közben, elég késő volt mire vacsorázni indultunk, hisz elég sok idő volt mire mindenünkből (bicikli, haj, ruha) kiszedtük a sok sarat. Vacsorázni Kobaridba mentünk, egy igazán szuper pizzériába. A vacsorám az ilyenkor szokásos pizza-Radler kombó volt.

Másnap reggelinél az időjárásra való tekintettel változtattunk az útvonalterven, mivel a rengeteg eső miatt az eredeti útvonalon csak sárban dagonyázva cipeltük volna a bicókat. Többször jártam már a környéken, így lemondtam az aznapi tekerés elejéről, és felajánlottam, hogy én viszem át a buszt a következő szállásra, majd ott a közelben találkozunk és tekerünk tovább. Ennyit már csak megtehetek, ha már épp egy tesztbicón ülök, tesztnyereggel, miközben egy Oakley szemüveget is tesztelek.

Az Oakley szemüvegekről egy pár szót: borzasztóan érzékeny szemem van, és mellé még távolra nem is látok túl jól, ami bicózáskor (főleg lefelé) nem igen jó. Ilyenkor kontaktlencsét hordok, amitől még egy picivel érzékenyebbek a szemeim, így elég hamar elhatároztam, hogy szeretnék majd egy jobb szemüveget a tekeréshez. Eddig a Cross Alpson és Franciaországban próbáltam ki egy-egy Oakley-t az Alpinbike teszt szemüvegeiből. Nagyon tetszett mindkét alkalommal a szemüveg, de mindkettőször sötét lencséjűt próbáltam, amelyek esősebb, felhős időben nekem már túl sötétek voltak. Mivel az ilyenkor jelentkező szűrt fény nagyon zavart, most egy narancsszínű lencsét próbáltam, és nagyon elégedett voltam vele. Később, napos időben is jól vizsgázott a szemüveg úgyhogy most már csak a megfelelő színkombinációt kell kitalálnom a keretre és megrendelem a saját Oakleymat.

Na de térjünk vissza a szlovén túrához! Elértem Tolminba, a szállásra busszal, és a találkozási ponthoz is eltaláltam bicajjal. Innen csatlakoztam a csoporthoz, akik előtte a szállásról legurultak megnézni egy vízesést és utána a Soca mentén tekertek fel Tolminba. Így együtt folytattuk a tekerést egy kis völgyben, egy murvás úton. A cél egy világháborús bunker volt, aminek a bejárása után én már kihagytam a nem messze levő emlék templom megtekintését, mert én már az előző években jártam ott. A kis nézelődés után elindultunk vissza. Az út végén épphogy egy picit elkapott minket az eső, de nem volt vészes. Már ott is voltunk a szállásnál. Tekerés szempontjából ez egy rövid nap volt, mindössze 700 m szinttel. Ketten még elmentek egy kis szintet gyűjteni, én a többiekkel a kényelmes készülődés utáni ebédre voksoltam. Megint egy szuper éttermet találtunk a városkában. Az ételek még ki se érkeztek, és leszakadt az ég, így nem bántuk, hogy a mai nap rövidebbre sikerült. Ebéd után gyors bevásárlás másnap reggelire, majd a szálláson pihentünk. A késői ebéd miatt este csak egy cukrászdába mentünk el sütizni.

A harmadik nap nagyon hosszúnak ígérkezett. Tomi vitte át a buszt a következő szállásra. Mivel nem akartam őt egyedül hagyni, úgy döntöttem aznap nem lassítom a srácokat és beülök inkább mellé. Így átvittük a buszt a következő szállásra és elkezdtünk szembe tekerni a csapattal. Nem bántam, hogy így döntöttem, mert így a bátyám nem egyedül tekert, és most így más szemszögből láttam ezt a hegyet, mint a tavalyi túrán. Meg kell, hogy mondjam, amikor anno lefele jöttünk itt, akkor azért ez nem tűnt ilyen meredeknek: 10-15%-os emelkedők végig. De az idő legalább szép volt. Kellemeset tekertünk Tomival, majd egy 15 perces várakozás után megint a csapattal gurultunk lefelé. Itt megint bekeveredtünk egy sárosabb, tolós részre, ezt akár ki is hagyhattuk volna, de sebaj. Már csak 10 km sík volt a szállásig. Itt az erős szél nem könnyítette meg a helyzetünket.

A szállásunk Vipava kicsiny városkájában volt, ami nekem borzasztóan tetszett: igazi kis aranyos falu. Na meg állítólag az ország egyik legjobb borvidéke. A szállásunk közvetlenül a főtéren volt, egy borárium felett! Érkezés után a szállásadónk rögtön megkínált minket egy kis aperitif választékkal. Ezt én kivételesen kihagytam. Nem gondoltam, hogy okos ötlet lenne fáradtan, több óra bicó után éhgyomorra innom. Készülődés után elmentünk vacsorázni. Megint mázlink volt. A hely, amit ajánlottak nagyon jó volt, és a boruk is finom volt.

A negyedik napon a szálláson nagyon finom reggelit kaptunk, és azt is megengedték, hogy a túra után még lefürödjünk ott, így csak félig kellett összepakolnunk, és indulhattunk is a hegyre. A felfelé nagyon szép tájon vitt minket, és az idő is nagyon szép napsütéses volt. Az utolsó egy óra felfelé igen meredekre sikerült, de megérte a szenvedést. A Nanosról gyönyörű volt a kilátás, bár igen szeles volt az idő, szóval nem maradtunk olyan sokáig. indultunk is lefelé. Na ezt a lefelét nem nekem találták ki. Ha tudom, hogy ilyen meredek és köves, inkább visszagurultam volna ott ahol jöttünk. Miután nyomtam egy gyönyörű rajzfilmbe illő kormányon átesős nagy hasast, az a minimális kedvem is elment a lefelétől, ami addig volt. Örömöm az ürömben, hogy legalább a rengeteg köves lefelén sikerült egy nem túl köves részen landolnom. A lila folt a térdemen meg már alig látszik. A legutolsó kilométereken kicsit lemaradtam, itt Tomi meg is várt. Igaz véletlenül mi kicsit más útvonalon, de leértünk a szállásra. Fürdés, pakolás és ebéd majd már a buszban is ültünk, hogy induljunk haza.

 

Nagyon hamar elrepült a négy nap, és jobban bírtam, mint gondoltam. Igaz sok helyen nagyon sáros volt az út, de az időjárás teljesen rendben volt. Úgyhogy abszolút megérte eljönni a túrára. Egy ilyen túra mindig kikapcsol, és új erővel tölt fel. Nagyon jó kis csapat volt, aminek megint csak örülök. Összefoglalva: egy ilyen montis túra nagyon élvezetes lányként is! Egyáltalán nem csak pasiknak való. Készüljetek rá fel – ebben az Alpinbike csapata nagyon szívesen nyújt segítséget – és következőleg tartsatok velünk ti is lányok, hogy ne legyek egyedül!

 

Az ígért lista a termékekről, amelyek nekem már nagyon bejöttek:

 

Cipő: Mavic Alpine

Energia gél: High5 Energy Gel (banános ízű)

Energia szelet: High5 Energy Bar (mogyorós ízű)

Esőkabát: Endura Photon Jacket

Nadrág: Endura Hamvee Shorts és Endura Hamvee Lite Shorts (ezekhez lett a női alsó)

Izotóniás italhoz pezsgőtabletta: High5 Zero Sport (tropical, pink grapefruit ízű) Kamásli: Vaude Bike Gaiter Short

Mez: Alpinbike klub mez

Nyereg: SQ Lab 611 Race

Regenerálódáshoz henger: BlackRoll Pro

Sisak esőhuzat: Vaude

Sisak: Rudy Project Sterling

Szélmellény: Mavic

Szemüveg: Oakley Radar Orange és Oakley Racing Jacket Blue

Téli kesztyű: Answer Strike téli kesztyű

             Térd: Endura FS260 Pro

 

 

 

Kapcsolódó galéria:

További cikkek:

Túra
Tour de Hongrie: Valter Attila nyerte a záró szakaszt és az összetett versenyt is
2020.09.06.
Valter a kékestetői hegyi befutón állva hagyta versenytársait az utolsó kilométeren és fantasztikus győzelmet aratott. ...
Túra
2021: GIANT TRANCE X 29 és LIV INTIGRUE 29
2020.08.24.
2021-es esztendő néhány jelentősebb módosítást hoz a GIANT és LIV trail bringáinál. ...
Túra
Greg Van Avermaet: Giant Defy
2020.07.21.
Az aktuális olimpiai bajnok országúti kerékpárja landolt az üzletünkbe a Giro d'Italia budapesti rajtjának apropójából, ugyanis Greg Van Avermaet a lengyel CCC tagjaként Giant kerékpárokat ...
Túra
Mi kell egy világbajnoknak?!
2020.04.14.
2019 MTB maraton világbajnoka a kolumbiai Héctor Leonard Páez. A Team Giant-Liv Polimedical versenyzője ezzel a címmel kiérdemelte, hogy a 2020-as szezonban viselhesse a szivárvány színű ...
Túra
Papp Tünde Dynafit nagykövetünk beszámolója a Dynafit VERTICAL 4 futó hátizsákról
2017.08.25.
Papp Tünde csatlakozott Dynafit nagyköveteink sorához. Nemrégiben tesztelte a Dynafit VERTICAL 4 hátizsákot. Az erről készült beszámolót az alábbiakban olvashatjátok. ...
SpiderClub Airborne