Alpinbike Blog

Bringától a Mátrabérc Trail-ig

2023.04.26.
Hogyan is alakult a szikrától a teljesítésig?!

Bringától a Mátrabérc Trail-ig

Jó pár éve tekerek, manapság inkább csak montival, de régebben meg az is előfordult, hogy Tour de France-t megjárt World Tour versenyzökkel is mehettem egy mezőnyben (azt nem írom, hogy versenyeztem is, mert én mindvégig az életemért küzdőttem :D), viszont a futás mindig is távol állt tölem! Na jó, általános elsőben, valamilyen csoda folytán tudtam gyorsan szaladni, így abban az időszakban szívesebben futottam, bár ez a sebesség hamar megkopott. Ahogy öregszem, egyre több mindenben látom meg a szépet és amit annó sosem értettem, hogy miért jó túrázni, azt is megértettem. Szép lassan elkezdtünk Irmával túrázgatni (ő már akkor is futott és sokszor noszogatott, hogy milyen jó lenne nekem is, meg klassz keresztedzés lenne és a társai)

Tehát elkezdtük járni az erdőt, de "jó" kerékpároshoz híven 20 kilóméter séta után szinte mozgásképtelenné váltam, olyan szinten fájt minden egyes alkalommal a lábam. 

Irma rendszeresen járt futni, olykor versenyekre is, én meg gyakran elkisértem őt, volt hogy az Ultra Balatonon bicajoztam mellettük, volt hogy még versenyzett addig valahol barangoltam, tavaly amég a Mátrabércet futotta, addig én különbözö pontokon becsatlakoztam a pályára és néztem a mezönyt.

Rengeteg ismerős és ismeretlen arcot, volt aki nagyon fáradt volt, volt aki pokerarcal ment, volt aki felszabadulva, mosolyogva.. Annyira megtetszett ez a feeling, hogy igzából nem kell hozzá semmi, kimész az erdőbe és szaladsz egy kört, hogy gondoltam miért ne futnám le én is?! Tök jó móka lehet!

Volt aki nagy falatnak gondolta, volt aki azt mondta sima ügy, de első versenynek talán merész. Mivel a 2022-es verseny napján jött az isteni szikra, pontosan egy évem volt felkészülni rá, ami elsőre egész soknak tűnhet, visztont ha azt nézzűk, hogy 14 éves korom óta 100méternél többet egészen biztosan nem futottam, úgy már el lehet(ne) bizonytalakodni.. Én személy szerint hittem magamban és ha nem sérülök vagy betegedek le, akkor reálisnak tartottam a teljesítést! Mivel rendelkezem edzői tapasztalatta, évek óta írom az edzésterveket kerékpárosoknak, többek között magamnak is, így tudtam más tészta a futás, de az alapok azonosak!

Ideje is volt mihamarabb elkezdeni a készülést, mivel kedvemre való monti versenyek igencsak hiánycikké lettek hazánkba, így sokkan nagyobb kedvvel vágtam bele az egészbe, mint elsőre gondoltam. Eleint heti szó szerint néhány kilómétert tudtam futni, 4-5 km-nél többet meg sem tudtam tenni fájdalom nélkül. Általában heti két alkalommal futottam, szinte kivétel nélkül közösségi futásokon! Kezdetben az egyik nap az inkább hétvégi túra volt, hogy sikekerüljön átlépnem a 20 kilóméteres határt. A maradék napokon pedig maradt a bicaj, ami remekül tehermentesíti a lábakat, illetve egész más izmokat mozgat meg, az izületeket pedig sokkal kevésbé terheli, viszont az állóképesség fejlesztésére/növésére prima! 

Szépen fokozatosan pakolgatva a kilómétereket 2-3 hónap alatt el tudtam odaig jutni, hogy 20km-t 900 méter szintel (Balboa) le tudtam futni úgy, hogy másnap még járni is tudtam! Innen már láttam a fényt az alagút végét. Ekkor kicsit módosíta a rendszeren, miszerint a szerdai futást probáltam lendületesebben futni, egy-egy emelkedőt esetenként erősebben megnyomni, a hétvégi túrázós napot pedig kezdetben beleszaladgálós túrává, majd laza kocogássá alakítani. A bringázások ekkor már inkább csak átmozgató jellegűek voltak, hiszen számomra minden egyes plusz kilóméter amit lefutottam olyan extra stressz volt, amit teljesen fölösleges lett volna erős bicajozással fokozni.

Utolsó másfél-két hónapra sikerült annyira felhoznom magam, hogy kicsit komolyabb célokat is megfogalmazhattam magamnak, ami vagy 2000m szint vagy 40km volt, ez kettőből kétszer pont így is teljesült, pont 2000m szintet hoztam össze pontosan 40km alatt. Ezeket már elégségesnek éreztem ahhoz, hogy a Mátrabércet le tudjam futni!

Kezdő futok szente kivétel nélkül lesérülnek amiatt, hogy túltolják az edzéseket. Klasszikus IT szalag szindróma, mely szúró fájdalom a térdnél. Én is beleestem az idő előtti negyvenes kisérletemnél. Optimistán belevágam, de a felénél éreztem, hogy ez finoman fogalmazva is kellemetlen lesz. Bejött! Sikerült ezzel közel két hétre kiiktatnom magam, amit tetőzőtt, hogy bicajjal is sikerült ráesni a térdemre. Ami szó szerint nem esett olyan jól, mivel már csupán néhány hét volt a bércig. Ezt a kis malört leszámítva, egész jónak itéltem a felkészülést.

Furcsa volt az a verseny elötti néhány nap, páran kérdezték, hogy érzem, milyen lesz, nem izgulok? Magamat is megleptem, de nem, nem izgultam. Nagyon ritkán indultam úgy versenyen, hogy nem a dobogóra hajtok, ezek elött már napokkal szétizgultam magam, föleg ha arra készültem egész évben, de itt nem volt semmi hasonló. Tudtam, hogy a dobogóra igen kicsi esély van, mely inkább a nullához közelít, ezért sok izgulni valóm nem volt. Úgy éreztem, ha a lábam nem kezd fájni, akkor nagy baj nem lehet, hiszen megtettem mindent amit tudtam! Beszereztem egy pár Dynafit Ultra 100 cipőt, edzettem, pihentem, szénhidrátot töltöttem, jöhet a rajt, a Föld napján!

Amit a versenyről talán tudni érdemes, hogy közel 55 km és majdnem 3000 méter szint van benne, melyet Sirok és Szurdokpüspöki közötti ösvényeken és erdei utakon kell megtenni legfeljebb 10 óra alatt.

 

Szerencsére Sirokon príma szállást tudtunk foglalni, így nem kellett reggel nagyon korán kelni és buszozni. Kényelmes ébredést követően megszokott kis reggeli, utolsó simítások majd irány a rajt. Ott leraktam a maradék "ballasztot" és el is érkezett a 8:00!

Tanácsokat megfogadva az első sorba álltam, hogy be ne ragadjak, az elmodnások szerint szűk (valóságban kevésbé) ösvényen, így volt olyan időpillanat, mikor vezettem a versenyt! :) Számomra eléggé hűvös volt még, ezért 10-15perc után meg is kellett állnom elvégezni a dolgomat. Akkor eléggé sokan el is mentek mellettem, de nem estem kétségbe! A tervem az volt, hogy végig a saját tempómban fogok haladni, amit szigorúan be is tartottam! Mivel nem szerettem volna órákon keresztül fölösleges dolgokat cipelni, amit lehetett előreküldtem a frissítőkhöz, így csupan fél liter innivalót, három gélt és egy csokit vittem magammal!

Az első 20 kilóméteren végig klassz övényeken haladtunk, nagyon szép kilátással. Üdítő volt látni a szépen zöldülő erdőt! Ezen a szakaszon megtettük a szintkülönbség közel felét, így kis túlzással a Kékestetőn már a nagyja már meg is volt.

Itt volt az első elemózsiás frissítópont, volt minden amit csak el tudunk képzelni. Szerencsémre Irma is itt volt, kicserélte a kulacsaimat, megtömte a zsebeim és odaadta a botot. Feltankolva nekivágtam a rettegett Sombokornak, ami igen meredek, néhol folyamatosan 40-50 centis lelépésekkel tűzdelt lejtő/fal, amit egy többnyire emelkedős út követ, végig a gerincen egészen a következő frissítőig, Galyatetőig. 

Itt is rengeteg féle kaja volt, géltől kezdve a sósmogyoróig, szinte minden! Irma itt is segített bepakolni! Megláttam, hogy van alma, rá is raboltam. Valamiért a hosszabb versenyeken a savanykás kemény almagerezdek nagyon bejönnek, vittem is magammal néhányat. 

Ezt követően egyész hosszan, jól futható emelkedők és lejtők jöttek, ami nekem igencsak nem kedvezett, hiszen a futó technikám igen hiányos. Jópár sporttárs el is haladt mellettem! Nem baj, csak saját tempó! Szépen eszegettem, iszogattam ennek ellenére az Ágasvárat megelőző gerincen, megsütötte a fejemet a nap és éreztem, hogy hoho, ha most nem eszek valamit akkor hamarosan kampó lesz. Itt már azért nem esett olyan jól a gél ízvilága, de le kellett gyömöszölni, viszont csokit mindig szívesen eszek, ezért azt is hozzácsaptam! Ez teljesen helyretett, ami kellett is, mert az innen levezető lejtő eléggé technikás, amit a fejemből hiányzó cukor pótlása nélkül elég nehéz lett volna kivitelezni. A meredek lefelében rest voltam megállni (nehogy romoljon az átlag haha) és kicsit szorosabbra kötni a cipőmet, ami miatt behajtott lábujjakkal mentem le. Mint késöbb kiderült meg kelett volna.. Kiérve a patakhoz, megint egy lankásabb, nekem nem fekvő, de szintén nagyon szép szakasz következett egészen a mátrakeresztesi frissítőig.

Irma itt is jelen volt és segitett engem összekaparni! Egészen jól éreztem magam, viszont öt óra szaladgálás után, a beszédkészségem eléggé megkopott, gyakorlatilag egy-egy szónal többet nem tudtam mondani és azok sem csatlakoztak közvetlenül a témához :D. Szerencsére volt víz, amibe bele lehetett meríteni a sapkát és kicsit lelocsolni vele a karjaim, amik életmentőek voltak. Ittam egy kis kolát, magamhoz vettem két marék almagerezdet és mentem is! 

Ezt a részt már ismertem régebbről. Viszonylag hosszú és meredek emelkedő egészen a Muzsláig. Sajnos ezen a szakaszon van jópár kevésbé látványos rész is, tarvágásból írtásba. Kicsit nekem ilyen negatív jövőképet mutat, eddig haladtunk a csodás ösvényeket, majd bumm a kopár hegyoldalon.. Ezért is szép a hosszútáv, van mindenen idő gondolkozni. Annak, hogy nem kötöttem szorosabbra a cipőmet, és behajtott lábujjakkal mentem le a meredeken, itt lett meg a böjtje. Figyelnem kellett mire lépek rá mert ha egy pici bucka picit is megnyomat a lábujjaim tövét, akkor a lábujjközöm begörcsölt. Furcsa érzés, mert fáj, de annál kellemetlenebb, már csak azért is, mert elvonja a figyelmet az útról. A Muzslához felérve már csak le kellett futni Szurdokpüspökibe. Az örökkévalóságig tartó jeltőn rengetegen elmentek mellettem, de csak leértem!

Egészen pontosan 7:19 idővel, ami állítólag elmegy!

Annak ellenére, hogy életem első futóversenye volt, mindvégig egész jól éreztem magam, nem volt különösebb holtpontom sem, nem dörzsölt ki sehol semmi, a cipő is remekül szuperált, nem nyomott, nem kellett odafigyelnem a kövekre, nem lett vizholyagos a talpam, és még csak nem is lettem mozgásképtelen a végére, vagy a vége elött! Teljesen pozítív élményt adott! Arról nem is beszélve, hogy az egy évig tartó felkészülés során rengeteg futópajtást szereztem, akikkel sokkal könnyebb volt elindulni akkor is, mikor csöppet sem volt kedvem, sőt a brigád összes tagja is végighámozta magát a bérceken!

Úgy gondolom, akinek van némi kitartása és szorgalma, ismeri magát és a teste reakcióit, akkor akár különösebb futómúlt nélkül is képes egy év alatt felkészülni egy ilyen verseny teljesítésére. Elötte én sem tudtam elképzelni hogyan lehet ennyit futni. Viszont ha már elhiszed, hogy meg tudod csinálni, akkor félig meg is van!

Tehát hajrá, van még egy év!

 

 

 

További cikkek:

Túra
X. generációs GIANT TCR
2024.03.21.
Közel harminc éve jelentek meg először a Giant palettáján a TCR országúti kerékpárok. Ez idő alatt a kerékpárok hatalmas fejlődésen mentek át, számtalan szabvány és trend jött, majd volt ...
Túra
Visszatérünk a Dolomitokba
2022.06.27.
2 év - Covid járványnak köszönhető - kihagyás után visszatérünk a mesés Dolomitokba ...
Túra
Miért járunk vissza Monacoba minden évben?
2021.12.02.
A kérdés mindenkiben felmerül. Hiszen az olyan messze van! Na meg Monte Carlo! Oda csak a gazdagok járnak, mi keresnivalója van ott egy "csóró" bringásnak? Lehet ott egyáltalán bringázni? ...
Túra
Szeld át az Alpokat "kényelmesen"!
2021.05.29.
Az Alpok átkelése minden rendes montis álma. De nem mindenkinek fér bele egy rendes felkészülés, ami feltétlen szükséges ahhoz, hogy az egyhetes kihívásból a szép táj és a nagy hegyek maradjanak ...
SpiderClub Airborne