Alpinbike Blog

Magicshine MJ-872 és MJ-818 lámpa szett – Fény az éjszakában

2015.10.28.
Soha nem voltam egy nagy éjszakai tekerő, de a cimboráktól évek óta hallott esti bringázások történetei már irigylésre méltóak voltak, így amikor felmerült a lehetőség, hogy tesztelhetem a Magicshine egyik erősebb lámpa szettjét, akkor nem tudtam ellenállni.

Magicshine MJ-872 és MJ-818 lámpa szett – Fény az éjszakában

 

A teszt előtt kizárólag kis villogókkal közlekedtem a városban, illetve egy átlagos, inkább utcai használatra való fejlámpával. Az ősz beálltával azonban egyre többször sötétedett rám a munka utáni gyors körök során is, úgyhogy nagyon jól jött ez az új lámpa szett.

A tesztpéldány egy első és egy hátsó lámpából áll, amelyek külön-külön is megvehetőek. A Mens Bags tervezésnél nagyon ügyeltek arra, hogy bolondbiztos legyen, azaz mindenféle használati útmutató nélkül rögzíteni tudtam a biciklimen és be tudtam üzemelni. Az én példányomhoz kettő akkumulátor is rendelkezésre állt, amelyekben 4-4 darab 18650 BAK Li-ion 4.4Ah tölthető „ceruzaelem” szolgáltatja az energiát. Természetesen egy teljesen vízhatlan és ütésbiztos műanyag dobozba vannak rejtve. A nyúlásra képes gumi pántokkal pedig bárhova lehet rögzíteni akár a felsőcsőről lelógatva, vagy épp az alsócsőre szíjazva. A szetthez elvileg jár egy Y-kábel is, amelyről egyszerre is működtethető a kettő lámpa. A lámpák kábelei elég hosszúak voltak, hogy kényelmesen elérjenek a kormányig, de ne is lógjanak nagyon összevissza. Én általában egyszer áthurkoltam őket a felsőcsövön.

 

Éjszakai bringázás

 

A lámpatestek amúgy szintén egyszerű gumigyűrűkkel rögzülnek a lámpák alján található fülekbe akasztva. Kell egy kis kézügyesség, hogy könnyen és egy kézzel be tudjuk akasztani őket, de végül is ezt csak tekerésenként egyszer kell megtenni, így nem zavaró. A bordázott és íves kiképzésű felületek szépen rásimulnak a kormányra és a nyeregcsőre, és terepen nagy rázkódásnál sem mozdulnak el.

Az alumínium házas első lámpa egyébként 1600 lumen maximális fényerőre képes a 4 db CREE XP-G LED segítségével. A maximális fényerőt 4 fokozatban csökkenthetjük a leggyengébb 400 lumenig a hátoldalán található gumi gombokat fel-le nyomogatva. A gombok ötféle (zöld 100%, kék 75%, sárga 50%, vörös 25% és villogó vörös 5%) színkóddal jelzik az akku töltöttségét is. Én személy szerint hiányoltam egy villogó funkciót az első lámpából, mert városban figyelemfelkeltőbb lenne, mint a folyamatos fény. A 85 lumen fényerejű hátsó lámpa viszont sokféle módon tud villogni, amit a körbetekerhető alumínium gyűrű segítségével tudunk beállítani.

 

 

Az 1600 lumenes fényerő ellenére ez a lámpa még nem számít a cég legerősebb lámpái közé, hiszen a kínálatukban vannak 2000, 5000, de akár 8000 lumenes készülékek is.  Nehezen tudom elképzelni, hogy mit tudhat egy a tesztpéldányomnál 3-4-szer erősebb lámpa, hiszen ez is tökéletesen alkalmas tempós edzésre teljesen sötét erdei terepen. A nagy fényereje miatt elsőre és ismeretlen terepen azért óvatosnak kell lenni, mert szűk ösvényeken a fényárnyék változások miatt olyan, mintha az egész környezetünk mozogna. Mintha minden pillanatban mindenféle állatok akarnának beugrani elénk. A hatásra távolabbi pontoknál még ráerősít az is, hogy bár a lámpa feszesen, elmozdulás nélkül rögzül a kormányra, azért a magasra lógó lámpatest tömegénél fogva képes egy kicsit remegni. Ugyanakkor bőven elegendő a fényerő a nagytempós haladáshoz.

A gyári adat szerint 2,5 órát bír teljes fényerőn és nagyjából tízet a leggyengébben, így akármilyen hosszú edzésről haza tudunk jutni vele. Azért írok gyári adatot, mert az én példányom a „laboratóriumi” teszten, azaz a konyhaasztalomon mérve nagyjából az első óra után elkezdte magától lekapcsolni a legesősebb fokozatot és nem hagyta magát visszakapcsolni, így nem tudtam leellenőrizni a gyári adat igazságát. Nem tudom, hogy ez a túlmelegedés és túlfeszültség elleni biztonsági zár automatikus letiltása miatt történik-e, vagy rendellenes működés, vagy csak a menetszél hűtése hiányzott neki, mert terepen haladva ilyet soha nem tapasztaltam. Mindenesetre pár perc alacsonyabb fokozat után ismét tovább lehetett használni a maximális fényerőn. Akinek viszont folyamatosan és tartósan szüksége van a legnagyobb fényerőre az a gyári MJ-6038-as 300 grammos akku helyett megveheti az MJ-6036-osat is, ami ugyan 430 grammos, de bő egy órával tovább garantálja a maximális fényerőt.

 

Hátsó lámpatest

 

Összességében tehát egy nagyon erős és nagyon könnyen használható lámpa szettet kapunk a pénzünkért, amely ideális erdei edzéshez, de a nagyon erős hátsó lámpa miatt országúti edzésre is optimális, ahol fontos, hogy hátulról is nagyon messziről is látszódjunk. A cég kínálatában különböző fejpántok is vannak, így a lámpa fejlámpaként is használható.

Egy jó tanács azoknak, akik még nem használtak ilyen erős lámpát: működés után csak kesztyűben fogjuk meg, mert a fém test nagyon forró. Grammániások kedvéért pedig: a két akku és a két lámpa rögzítőkkel együtt 745 grammot nyom.  Egy akkuval csak 445-öt.

 

Akciós MagicShine MJ-872 + MJ-818 lámpaszett

 

KGÁdám

 

További cikkek:

Túra
X. generációs GIANT TCR
2024.03.21.
Közel harminc éve jelentek meg először a Giant palettáján a TCR országúti kerékpárok. Ez idő alatt a kerékpárok hatalmas fejlődésen mentek át, számtalan szabvány és trend jött, majd volt ...
Túra
Bringától a Mátrabérc Trail-ig
2023.04.26.
Hogyan is alakult a szikrától a teljesítésig?! ...
Túra
Visszatérünk a Dolomitokba
2022.06.27.
2 év - Covid járványnak köszönhető - kihagyás után visszatérünk a mesés Dolomitokba ...
Túra
Miért járunk vissza Monacoba minden évben?
2021.12.02.
A kérdés mindenkiben felmerül. Hiszen az olyan messze van! Na meg Monte Carlo! Oda csak a gazdagok járnak, mi keresnivalója van ott egy "csóró" bringásnak? Lehet ott egyáltalán bringázni? ...
Túra
Szeld át az Alpokat "kényelmesen"!
2021.05.29.
Az Alpok átkelése minden rendes montis álma. De nem mindenkinek fér bele egy rendes felkészülés, ami feltétlen szükséges ahhoz, hogy az egyhetes kihívásból a szép táj és a nagy hegyek maradjanak ...
SpiderClub Airborne