A Dolomitok a hegyi sportok szerelmeseinek a mekkája, ahol a hegyek puszta látványa is felér egy kalanddal. Ilyen elképesztő hegyek között még országúton is elég nagy kihívás kerékpározni. Ezért ezen a túrán a mászások nagy részét lifttel fogjuk megtenni, így marad erőnk a lefelékre, amelyek önmagukban is jó kondit követelnek.
A túra során az "alaptáborunk" a Dolomitok egyik fő völgyében, a Marmolada hegy lábánál, Albában lesz. Innen fogjuk megkezdeni a túráink túlnyomó részét, a környék legjobb ösvényein, "single trail"-jein és "bike park"-jain keresztül.
Alapvetően erre a túrára azokat várjuk, akik szeretnek és biztonsággal tudnak nehezebb terepen lejtőzni, ugyanakkor nem riadnak vissza attól, ha egy-egy hegyre fel is kell tekerniük, mivel a túra során így fogunk a Dolomitok fantasztikus hegyein végigmenni. Az emelkedők zömét felvonóval teszük meg, de azért lesz mászás is az egyik felvonótól a másikig. Az útvonalaink során murvás kerékpárutakon, egynyomos turistaösvényeken, MTB-s single trail-eken és bike park-okon fogunk haladni. Ez utóbbiak kikerülhetők, tehát azok, akik cross country kerékpárokkal jönnének és nem akarják a bicajukat és magukat kitenni egy bringapark kihívásainak, azok sem fognak kiesni a komfortzónájukból, de alapvetően az útvonalak összteleszkópos kerépárokkal és a lejtőzés kedvelőinek ajánlottak. A túra során fontos szerepet kapnak a lenyűgöző panorámautak és élvezetes egynyomos lejtők. Akiknek nem rendelkeznek erre alkalmas kerékpárral, de a kiváncsiság és a kedvük megvan a túrához, azoknak van lehetőségük kömolyabb, lejtőzésre alkalmas kerékpár bérlésére. Ezzel kapcsolatban személyes egyeztetés szükséges.
Az egyes napok részletes menetét az útinfó menüpont alatt találjátok.
Ezeket a tesztbringákat visszük a túrára:
Jelentkezés a túrára
A túrázók biztonságának és a túra jó hangulatának megőrzése érdekében ezen a túránkon csak olyanok vehetnek részt, akik rendelkeznek a megfelelő felszereléssel, kondícióval és technikai tudással.
Az útra helyfoglalást 300 € előleg befizetése ellenében fogadunk el, melyet az út lemondása esetén nem áll módunkban visszafizetni.
Az előleg befizetésével történő helyfoglalás hiányában, a létszámkeret telítődése esetén, nem tudjuk garantálni a helyet számodra. Fontos, hogy részvételi szándékodat időben jelezd, hiszen a tábor szervezésében sok függ a jelentkezők létszámától (utazás, szállás, egyéb).
Jelentkezni a következőképpen tudsz:
1. Telefonon a 06 20 518 36 64
2. Itt online
Előleg befizetési lehetőség személyesen a Budapest, 1036 Fényes Adolf utca 19-21. alatt található boltunkban, nyitvatartási időben.
A túra indításához szükséges minimális létszám 5 fő, ennél kevesebb jelentkező esetén fenntartjuk a költségváltoztatás jogát. Az esetleges árváltoztatást legkésőbb indulás előtt 1 hónappal közöljük.
Mindenkinek, aki részt vesz az útjainkon, kötelező az utasbiztosítás extrémsport kiegészítéssel megkötni.
Kötelező Felszerelés:
- Bukósisak
- 2-3 liter víz szállítására alkalmas eszköz
- Térdvédő
Ajánlott felszerelés:
- Eső- és szélkabát
- Napkrém
- Saját szerszámok, pumpa, javító szett
- Könyökvédő
Utazásainkat a Hungaroraft Utazási Iroda (Regisztrációs száma: U-001016) segítségével szervezzük.
Túrán résztvevő tagok
1. Cseh Veronika
2. Dancsuly Dávid
3. Ferenc Gazdag
4. Frank Fodor
5. Gönczy Dávid
6. Kiss Szabolcs
7. Miklós Sándor
8. Ördög Dániel
9. Storcz Ákos
10. Suppon Márton
11. Szmolka Zoltán
12. Tasi Gábor
Ár: 600 Euro
Tartalmazza: - A szállítást kisbusszal
A kiutazás és a túra kényelme, biztonsága és színvonalának növelése érdekében 2017. január 1-jétől akisbuszberles.hu cég biztosít számunkra 2 db új Ford Transit típusú kisbuszt. Mindkét busz első és hátsó fűtéssel és hűtéssel van ellátva és minden ülés külön dönthető.
- 7 éjszaka szállást
- A felszerelések transzportját a szálláshelyek közt
- A túravezető díját
- A szervezési díjat
- Az ár nem tartalmazza a felvonók költségét.
09.08. Vasárnap
Kiutazás a Dolomitokban fekvő Albába. Körülbelül 850 km, ami nagyságrendileg 11 óra utazást jelent.
09.09. Hétfő
A szállásunkról indulva körbetekerjük a Sella Rondát, a Dolomitok egyik legmeghatározóbb formációját. 7 felvonó segítségével 650 m szint mászással, összességében 5100 m szintet ereszkedünk. Utunkat végigkíséri a Sella Ronda monumentális látványa.
Utunk során számtalan kiépitett bringás felvonót érintünk, amiken, ha a csapat lendülete engedi több kört is megtehetünk.
09.10. Kedd (Pihenőnap)
A szállásról indulva egy közelebbi lifttel kezdjük a napot és ismerős tájakon haladunk csak ezúttal a Sella Rondát a másik irányból kezdjük megkerülni, de ezen a napon csak Arrabáig megyünk. A szállásunk és Arraba közt elhelyezkedő két völgy számtalan trail-jét járjuk be. Ezek közt lesz "flow line", panorámás "singel track", "bike park" vagy akár DH nyomvonal is.
09.11. Szerda
A két kimerítő nap után szükségességét látjuk egy pihenőnap beiktatásának. Így a következő két napot is kiélvezhetjük és nem a fáradtság veszi el a hegyek nyújtotta élményt. Persze akinek a kondija engedi és kicsattan az erőtől az via ferratázhat, bringa parkozhat, belekóstolhat a siklóernyőzésbe egy tandem repülés keretein belül, vagy a hely által kínált egyéb sportnak szentelheti az idejét vagy csak kiélvezheti a Passo Pordoi-ról induló felvonót, ami felvisz a Sella Ronda tetelyére (2 950m), ami csak egy egyszerü felvonózás, mégis egy örök élményként marad meg mindenkiben a hegy nyújtotta panoráma miatt.
09.12. Csütörtök
A szállásról indulva Brustilade falu felé vesszük az irányt. Ez majdnem 60km-t jelent, de csak 823 métert mászunk és közel 4000 métert ereszkedünk, amiben egy a montisok által kevésbé használt, de annál szebb panorámát és gyönyörű egynyomos ösvényeket tartalmazó felvonórendszert is érintünk, ahol ha a kondink és az időnk engedi több kört is megtehetünk. Ezen a napon egy új helyen szállunk meg, de így is csak az aznapi felszerelésünket kell magunkkal vinnünk.
09.15. Péntek (Pihenőnap)
Továbbhaladunk Agordo Via Roberto Paganinig, és eközben áthaladunk utunk legmagasabb pontján,mely a Rosetta lesz, a maga 2 622 méterével. Ezen a napon 35 km alatt 2 200 m-t ereszkedünk, amihez mindösszesen 600 métert kell másznunk.
09.16. Szombat
Vagyis az alaptáborunkból Albából, a már jól ismert ösvényeken, mindenki kiélvezheti a kedvenc nyomvonalait még egyszer, hogy be lehessen pótolni, ami esetleg elmaradt :)