Kerékpártúrák

Velencei-hegység

Egész napos túra
Túra időpontja: 2015.04.05.

Túravezető:
Dani

 Ez a túránk a hazánk mindössze 80 négyzetkilóméternyi Velencei-hegységét járja be, aminek legmagasabb pontja mindössze 352m. Persze ez semmit sem vesz el a hangulatos völgyei és különleges képződményeinek értékéből.

 Sukoróról indulunk, ahonnan rövid betonút után egyből felmászunk a pincék, nyaralók közt az Éva-forrás fölé, ahonnan pazar kilátás tárul elénk az egész Velencei-tó nádassal borított felszínéra. Innen továbbhaladva hamar megérkezünk az Angelika-forráshoz, ahonnan a forrás hangulatos völgyében egy kellemesen kanyargós ösvényen csorgunk lefelé, majd a völgy végefelé már elhagyjuk azt, mivel egyre mocsarasabbá válik a talaj. Ezt követően kissebb hullámos homokos szakasz után elérünk az Ingókövek területére. Felmászunk a Pandur-kőhöz majd tovább a Kockához és a Pogány-kőhöz, ahonnan egy másik szemszögből csodálhatjuk meg a Velencei tavat.

 Ezután hátatfordítunk a tónak és a régi katonai gyakorlópályát keresztezve a Pátkai-víztátozóig gurulunk. Hangulatos gátján végigkerekezünk és továbbhaladunk Lovasberény régi kastélyáig. Útközben több halastó mellet elhaladunk, ahol bivajokat is láthatunk fürdőzni. A kastély mára már el dzsungelesedet erdején áthaladva felismerhető egykori tündöklésének képe, kertbe vezető lépcsőn üldögélve pedig kicsit feltöltődhetünk.

 A falut elhagyva még haladhatunk kicsit a helyiek kis erdei suhanos ösvényein, majd betonúton mászunk fel a Meleg-hegyre. Itt még megcsodáljuk a Likas-követ mielőtt leszáguldunk a hegy gyors, hullámos, lekerekedett kövekkel tűzdelt nyomain. Ezután még felmászunk Sukoró hagyományörző házai mellett mielőtt végleg visszaérünk a buszhoz.

 Erre a túrára bátran jelentkezhetnek azok is akiknél a hideg időben végig pihent a bringa, vagy csak mostanában kezdtek barátkozni a terepkerékpározással.

 Aki szeretné valamelyik tesztbringánkkal bejárni a túrát, az a tesztbringák menüpont alatt válogathat magának. A tesztbicajjal való részvétel plusz 5 000 Ft kötlséggel jár, amiből 3 000 Ft a boltunkban bármikor levásárolható.

 Akik nem jelentkeznek, azoknak nem tudjuk biztosítani a részvételt!

 

Túra. nap

Hossz 38,2 km     Szintkülönbség 588 m
Technikai szint:
Kondíció szint:  

KAPCSOLÓDÓ TÚRÁK

Túra
Finale Ligure felszállítással 2024 II Többnapos túra
2024.04.07. - 2024.04.13.
SpiderClub Airborne