Kerékpártúrák

Cross Alps Challenge 2018

Többnapos túra
Túra időpontja: 2018.07.21. - 2018.07.29.

Túravezető:
Dani
Utazás busszal

A Challenge túráinkon nem a napok számát vagy a túra alatt megtett út hosszát növeljük, hanem szeretnénk évről évre újabb és változatosabb tereppel megismertetni az érdeklődőket. Mivel célunk az, hogy szebbnél szebb tájakon, újabbnál újabb tájegységeken tekerjünk keresztül, így elkerülhetetlen, hogy ezeken a túrákon 2500 méter feletti hágókon kelljünk át vagy a egy-egy nap a napi 60-70 km-es penzum 2000 méter feletti szintemelkedéssel járjon. Bár a Classic túránkhoz képest max. 10%-kal kell többet teljesíteni, mégis a nagyobb magasság vagy a napon belüli akár 3-400 méternyi szinten keresztül történő bringacipelésre csak felkészült résztvevőkkel tudunk útra kelni. A túrázók biztonságának és a túra jó hangulatának megőrzése érdekében úgy döntöttünk, hogy ezen a túránkon csak olyanok vehetnek részt, akik korábban már résztvettek valamelyik hasonló utunkon vagy rendszeresen járnak velünk túrázni.

 

Ischgl – Tirano 

Bár igaz, hogy bárhol az Alpokban lehet szép kerékpáros túrákat szervezni, de az is biztos, hogy olyan terep, ahol a körülvevő táj panorámája és a bringázási élmény annyira egyedi és magával ragadó, mint az Alpok általunk átszelt szakaszán nem túl sok van. A 2017. évi Cross Alps Challenge túránk során az ausztriai Ischglből indulva a kelet-svájci régiót illetve a svájci határ osztrák és olasz oldalát tervezzük végigtekerni. Az olasz síparadicsom Bormio környéke messze földön híres az egy nyomsávos trailekről és az ezeken rendezett versenyekről, ennek megfelelően túránk jó egy ötödét ezeken a szakaszokon tervezzük megtenni. Emellett az Ortler és Bernina közötti négyezres hegyek, gerincek, a bringával is járható 3000 méter feletti hágók és a trail-ekről szinte mindig szem előtt lévő gleccserek és grandiózus sziklaformációk látványa önmagáért beszél. Az utolsó napokban pedig még a svájci vasúttársaság segítségét is igénybe vesszük. Az olasz – svájci határon újra áthaladva Európa egyik, ha nem a leghíresebb hegyi vasútvonalán egészen Bernináig vitetjük magunkat, hogy útközben nyugodtan megcsodálhassuk a Svájc dél-keleti csücskében kanyargó vonalról az elénk táruló fenséges panorámát, rápihenve az utolsó nap meglepetés túrájára, ahol még akár a fejlámpák használatára is szükség lehet majd. Erre a terepre terveztük a 2017. évi Cross Alps Challenge túránkat.

1. nap

Hossz 38,3 km     Szintkülönbség 2204 / 1550 m
Technikai szint:
Kondíció szint:  

2. nap

Hossz 37.7 km     Szintkülönbség 1240 m
Technikai szint:
Kondíció szint:  

3. nap

Hossz 56,3 km     Szintkülönbség 2293 m
Technikai szint:
Kondíció szint:  

4.1. nap

Hossz 41,6 km     Szintkülönbség 2979 / 1166 m
Technikai szint:
Kondíció szint:  

4.2. nap

Hossz 64,5 km     Szintkülönbség 3894 / 2078 m
Technikai szint:
Kondíció szint:  

5. nap

Hossz 46 km     Szintkülönbség 2183 / 1219 m
Technikai szint:
Kondíció szint:  

6. nap

Hossz 48,5 km     Szintkülönbség 2298 m
Technikai szint:
Kondíció szint:  

7. nap

Hossz 119 / 81 km     Szintkülönbség 3381 / 1502 m
Technikai szint:
Kondíció szint:  

KAPCSOLÓDÓ TÚRÁK

Túra
Finale Ligure felszállítással 2024 II Többnapos túra
2024.04.07. - 2024.04.13.
SpiderClub Airborne