Filozófiánk, hogy a versenyzésen kívül, abban is segítsünk a kerékpáros  sporttársaknak, hogyan készüljenek fel egy hazai túrára, vagy akár a CrossAlps-ra. A mentális és fizikai felkészítés mellett kerékpár kezelési praktikákban, és akár a kerékpár szervizelésében is segítséget nyújtunk, valamint klub programokat szervezünk.

Hírek és beszámolók

Őrült Balkán Túra

2014.06.17.
Minden azzal kezdődött, hogy Dani még valamikor tavasz végén felvetette, nem akarunk-e június közepén elmenni Bulgáriába egy maratonra, mert Wouter Cleppe úgyis megy….s mivel még oly távolinak, de egyben viccesnek tűnt a dolog, azonnal igent mondtam.

Őrült Balkán Túra


Közben ők persze szépen megbeszélték, hogy ha már ott leszünk, akkor másnap ugorjunk át Macedóniába is. Bulgáriában már letelt a nevezési határidő, mire véglegesítettük, hogy megyünk, de ott nem nagyon okozott ez gondot, Wouter jelentette, hogy ottani barátai már a rajtszámokkal fognak minket várni, Macedóniába meg a cirill betűk hosszas tanulmányozása után regisztráltam magunkat. Hipp-hopp elérkezett a nap, péntek reggel együtt elvittük Wouter kislányát a suliba, aztán váltott vezetéssel nekivágtunk a 900 km-es útnak Szófiába, ahova egy egészen gyorsnak mondható 9 óra után megérkeztünk. Cleppit már várták a RAM-nál az új mezeivel, illetve pár dolog egyeztetésére, addig mi Danival körülnéztünk a családias kis gyárban, majd továbbálltunk barátjához Bojkóhoz, aki egy ottani óriási bringaboltot vezet. Itt gyors pacsi, bemutatkozás, rajtszámok átvétele, s a bringák ledepózása, hiszen mint kiderült reggel onnan 5 perc alatt elérhető a rajt. Ekkor már este 8 volt, s én igaziból csak fogtam fel, hogy reggel 6-kor lesz a rajt. Teljesen véletlen szerencsénk, hogy a szállodánkat a bolttal szemben találtuk meg, így legalább reggel nyerhetünk egy kis időt, oké 5.30-kor tali a boltnál. áááá..igaziból akkor esett le, hogy ráadásul az időeltolódás miatt ez nekünk reggel 5-ös rajtot jelent. Nem ragozom, még vacsora, barátkozás, s éjfél volt, mire ágyba kerültünk. Én persze a táv miatti aggodalmamban alig aludtam valamit, így még az ébresztő előtt kikászálódtam az ágyból, be a kikészített ruhákba, s jöhetett a legnehezebb, enni valamit. Sikerült egy banánt és egy mini tejberizst legyűrnöm, de hosszasan tanakodtak melyik irányba induljanak el még egy óra múlva is. Zsebekbe a cuccok, irány a bolt. Itt azért sikerült egy olyan kávéra szert tennem, hogy a szemem majd kiugrott, s én a nagy kávés szégyenszemre meg sem ittam mindet. Jó nagy csapat gyűlt össze addigra ott, s együtt kigurultunk a majdnem város szélén lévő rajtba, ahol akkor már igen nagy tömeg sorakozott.

Mivel a verseny előtt nem sikerült neten gyakorlatilag semmit találnom erről a versenyről, így kizárólag Wouter és a helyi barátai kis sztorijaira tudtam hagyatkozni. Az előzetes információhiány miatt kicsit aggódtam, lesznek-e frissítők egyáltalán, de megnyugtattak, hogy egészen sok lesz, állítólag 10 km-enként. Azt is mondták, hogy 1000 fölött lesz az indulók száma, de ezt sem nagyon hittem, aztán az eredménylistát nézve leesett az állam, mert 99 nő és 952 férfi teljesítette végül. És igen, csakis egy táv volt, a 100 km szerintük 2000 szinttel, és igen, bárki elindulhatott rajta, férfi, nő, egészen hihetetlen arcokat is láttam később a célban J


 
A rajttal nem sokat cécóztak, egy néni gyorsan elkezdett visszaszámolni 10-től, s már száguldoztunk is előre. Én valami első boksz legvégére álltam be, s rajt után hamar konstatáltam, hogy onnan menekülni kell. Így egészen hamar az első boly mögött találtam magam úgy 100 méterrel, na ez nem az én iszonyat tempómnak volt köszönhető, hanem annak hogy a sor elején gyakorlatilag beszélgetve tempóztak a fiúk, amit Wouter előre mondott, mint helyi sajátosságot. Szemlátomást megelőztem a sor elejéről induló 2-3 menő csajszit, virult is a fejem, mert egyikükön bolgár bajnoki mez volt. Persze ez nem tartott sokáig, mert egyik lányka gyorsan a nyomomba eredt, s elém került, de nem bántam, mert láttam, hogy mögötte tudok maradni tisztes távolságban, ami nem nőtt. Itt is betonon indult a rajt, egészen 7 km-t mentünk betonon kifelé a városból, de nem egy észveszejtő emelkedőn szerencsére, s hamar bent is voltunk az erdőben, itt egy darabig még betonút, ahol azért próbáltam bebiztosítani, hogy még a terep előtt megelőzzem a rózsaszín mezes kislányt, mert reggel Wouter mondta, hogy utána valami hosszan tartó király kis single trackek lesznek. Sikerült is elé kerülnöm, de kitartóan jött mögöttem, úgyhogy az erdőben az egynyomos ösvényekre már egymást üldözve értünk. Életemben először taktikáztam asszem, amikor megláttam egy zöld mezes csávót immáron harmadszor, amint a kicsit viccesebb gyökereknél leszáll. Mivel megelőzni egy darabig nem tudtam, kezdtem megelégelni, így amint adódott egy lehetőség egy nagyobb sziklánál, a csávó fura leszállása közben amolyan csiklókrosszos lepattanással gyorsan jobbról elé vágtam, s szegény kislány mögé szorult. Persze nem akartam élethalál küzdelmet folytatni, de naná, hogy elkapott a verseny hév. 
A lányka nem adta magát könnyen, jött mögöttem nemsokára megint, de innen kicsit nyomtam s neki, s úgy 25 km-től nem láttam. A frissítők viszont tényleg 10 km-enként voltak, sőt volt néha hamarabb is, elképesztően kedves emberekkel. Verseny közben több fiú kérdezgette, honnan jöttem, s amikor mondtam, hogy Magyarországról, azonnal kérdezték, hogy a Cleppével jöttem-e. Hihetetlen, mennyire barátságosak voltak verseny közben, győztem megjegyezni a neveket, mert mindenki bemutatkozott, s beszélgetni próbált. 32 km után elhagytunk egy gyönyörű tavat, s itt egy betonútra kanyarodtunk megint, ahol egy idő után megláttam pár fiút magam előtt, s próbáltam beérni őket.


 
Itt volt a verseny egyik legbénább szakasza, mert több, mint 10 km-t kellett menni betonon, persze közben szép sumákban 400 szintet is megmásztunk, de én annyira utálok betonon menni. Az egyetlen jó az volt benne, hogy egy elképesztő szép völgyben kanyargott felfelé, s közben ismét újabb barátokra tettem szert. Egyik fiú, amikor megelőztem, azonnal sértve érezte kis büszkeségét, s iszonyatos mozgással előzött, majd elém állt, s közölte, hogy akkor most megyünk 1-1 percet elől váltva, s nekiállt kb. 10km/h sebességgel nagyobb tempóban menni. Én csak néztem, hogy menjél csillagom, nincs az a pénz, amiért én a jól megszokott és elviselhető kis tempómból kizökkennék. Hamar észrevette, illetve amint kicsit jobban emelkedett az út, mint elkezdték volna visszafelé húzni. Közben összeszedtünk még 5-6 embert, így a beton végégre cuki kis csoporttá fejlődtünk, amiből talán én lógtam ki, mert soha nem álltam be a sorba, amit össze-vissza rángatott mindig valaki, aki éppen előre került, hanem folyamatosan ugyanúgy haladtam, ami azt eredményezte, hogy többnyire egyedül találtam magam a sor elején :D
Az út végén éles visszafordítóval kanyarodtunk be az erdőbe ismét, itt megtöltöttem a kulacsomat, illetve áthaladtunk egy időmérőn is. Az erdőben megint egyedül maradtam, s egy idő után megpillantottam Danit, aki éppen defektet javított. Nagy vagányan megkérdeztem,tudok-e segíteni, de mondta, hogy menjek csak tovább. Innen hol erdőben, hol nyíltabb részeken haladtam, sehol egy lélek, aztán beértem Yarlovo nevű településre, ahol a főtéren haladtam át, a helyi birkapásztorok és népviseletes nénik szurkolása közben. És valahol ezután kezdődött a vesszőfutás. Utolértem az előző napon a bringaboltban megismert alacsony kis fiút Boriszt,aki szemlátomást fáradtan tekert, de melléérve legalább kicsit tempósabb lett a mozgása, egy darabig együtt haldokoltunk, aztán elhagytam őt is, megálltam egy gyors olajozásra, mert a patakátkelések a néhol egészen emberes sár miatt szegény láncom már nagyon sírt.
A jelölés egyébként végig piros-fehér szalag volt, profin, gyakran kitéve a fákra, s az úton és köveken sok helyen narancs felfestés is jelezte a haladási irányt. Szóval a Wouterék által előadottak, miszerint itt aztán kell ám tájékozódni néha és ehhez hasonlóak, abszolút megdőlni látszottak.
Még most sem tudok azonban rájönni, hogy hol tűnhettek egyszer csak el a jelek, utólag megnézve a tracket, valahol 57 km-nél mentem el a semmi felé, de mivel nem volt másfelé út, ez akkor még nem tűnt fel. Éppen elgondolkodtam azon, hogy milyen béna füves pampán kell menni, ami még meredek is, amikor beért az út megint az erdőben. Mivel két fán is volt narancs jel, még mindig semmi gyanús, pedig az út akkor már olyan kicsit járhatatlan, szóval nem egy tipikus maraton útvonal jellegét kezdte ölteni. De sehol egy kereszteződés, szóval kizárásos alapon erre kell menni, persze ember sehol, mert korábban lehagytam az összes csávót, akiket a betonon beértem, s Borisz is maradt. Aztán egyszer csak egy kereszteződés, de sehol egy jel. Mivel gyakorlatilag a Vitosa nevű, Szófia felett magasodó 2200 méter magas óriási hegy túlsó felén járhattam, kezdtem aggódni. Nézegettem visszafelé, senki, előre semmi nyom, mondjuk éppen porszáraz füves az út, oké ettől még lehetne erre az út. Kb. 3-4 perc álldogálás után elindulok visszafelé, jön egy fiú, s még egy, néznek hülyén. Kérdezem tőlük, szerintük merre kell menni, mert itt egy fia jel nincs, mire egyikük határozottan állítja, hogy szerinte előre. Oké, megyünk, az út egyre bénább, át kell mászni egy óriási fán, s itt nekik is leesik, hogy itt valami nem jó. Álldogálunk, egyikük előre megy, s közli, hogy ott véget ér az út, közben jönnek még páran, köztük Borisz is. Kérdezem ő tud-e valamit, de kiderül, hogy senki semmit. Jobbról halljuk, hogy a folyó túlfelén valahol fent az az erdőben emberkék kiabálnak, Borisz felkiált nekik, de kiabálnak, hogy ők is eltévedtek, s valami dzsungelen másznak éppen át. Verseny után derül ki, hogy ott éppen a Wouterék, a mezőny eleje kószált, szintén az utat keresve.


 
Én javaslom, hogy forduljunk vissza, vagy vágjunk át a folyón oda fel mi is, de ezt nem támogatják, én meg nem akarok egy elcseszett dzsungel mélyén egyedül mászkálni, így együtt, akkor már vagy 10-en elindulunk visszafelé. Közben folyamatosan jönnek szembe az emberek, köztük Dani is, s nem hiszik, amikor mondjuk, hogy arra nincs semmi, de legalábbis a verseny útvonala tuti nincs. Megint megállunk, akkor már vagy 20-30 ember egy kupacon, valaki telefonál a rendezőknek, de mivel ők nem tudják, hol vagyunk, nem sokat ér az egész. Akkor már vagy 10 perce megy a tökölés, megjön a rózsaszín ruhás kislány, aztán a bajnoki mezes is, s ők egy csapattal gyorsan elindulnak visszafelé, mi Danival még várunk, hogy Borisz szerint merre menjünk. Pár perc múlva elindulunk mi is visszafelé, Borisz határozottan nyomatja lefelé, s láss csodát egy éles kanyar után megint vannak jelek. Száguldunk lefelé, Dani elől, s amikor egy kereszteződésnél Borisz kiabál, hogy szerinte nem előre, hanem balra, látjuk, hogy előre van szalag, így mégis megyünk arra vagy 7-8-an. Amikor egy betonúthoz érünk, s sehol egy jel Borisz csendes megadással jelzi, hogy megint rosszfelé jöttünk, de innen legalább tudja merre van Szófia J Zsír, akkor maradjunk velük, legalább nem veszünk el. Persze egy hülye betonos, sohavégetnemérő emelkedő megint, de szépen tempózunk, a srácok mosolyogva mondják, hogy ez sokkal hosszabb így valószínű, mintha elkanyarodtunk volna balra, de aztán egy idő után ismét megtaláljuk a jelölt utat. Innen mi Danival elkezdünk lefelé száguldani jó kis tempóban egy klassz erdei ösvényen, de bennem valahogy kihunyt a versenyszellem, búcsút veszek az 5 órán belül megcsinálom tervtől is.
Tudom, hogy a két lány már valahol messze járhat, mert ők legalább ismerték a jó utat, ráadásul egyáltalán nem tudom, hogy még mennyi lehet hátra, mennyi lett a kerülő. A maratonnak ugyanis Vithosa Tour 100 neve, de Bojkóék mondták, hogy soha nem lesz annyi, csak próbálják 100-re kiegészíteni mindig. Nekem gyanús, hogy ma meglesz a százas legalább J Dani nagyon aranyos, látom, hogy tudna gyorsabban menni, de jön velem, persze én ilyenkor a kiállhatatlan énemet öltöm fel, s próbálom elzavarni, de ő tántoríthatatlan, csak kicsit előrébb megy, hogy ne hallja, amikor káromkodok az újabb betonos úton. Aztán egyszer csak teljesen kiakadok, menet közben krokodilkönnyeket hullatok, hogy nekem elegem van, miért kell betonon, és felfelé, és különben is, hülye Vitosa. Szerencsére ekkor jön egy frissítő, iszok egy kis meleg kólát, s innen gyakorlatilag a teljes hegy keleti oldalán végig szintezünk egynyomos kis ösvényen, néha patakokkal, jobb és rosszabb állapotú átkelőkkel, fahidakkal, az erdő nagyon szép, de én már csak néha tudom élvezni, pedig itt még majdnem 25 km-t megyünk. Folyamatosan nézem a kilométerórámat, s kérdezgetem Danit, hogy szerinte mennyi lehet még, de ő sem tudja. Amikor már azt hiszem, hogy juhhhé, lefelé megyünk, mindjárt itt a vége, akkor jön egy frissítő ismét, s itt végleg kiakadok. Nagyon aranyosan kínálgatnak enni, inni, én meg ment közben kiabálok velük magyarul, hogy nekem ne enni-inni adjanak, hanem a végét akaroooom.
És innen még megyünk, aztán megpillantom Szófiát valahol alant, de gyanúsan a szélét, szóval onnan még jó pár kilométert tekerünk, mire végre elindulunk lefelé a házak között egy betonúton. Az már csak hab a tortán, hogy egy nagy kereszteződésben a rendőrök leállítják nekünk a teljes forgalmat, de oda sem bagóznak, hogy nem jobbra küldenek el, hanem balra. Amikor felsejlik egy körforgalom jelek nélkül, akkor már tudjuk, hogy megint rossz az irány, visszafordulunk, s meglátjuk, hogy az egyik rendőr éppen odaállt a cél felé mutató jelre, sebaj ez már egyáltalán nem érdekel, legurulunk, át a célvonalon, és én bőgök. Persze a két másik lány boldogan álldogál a célban, bemondják, hogy 3. lettem, de annyira nem örülök, még az ajándék pólót is visszaveszik, hogy azt majd a dobogón megkapom. pffff…. Nem baj, visszagurulunk a bolthoz, Cleppe sehol, bringákat iszonyat sárosan otthagyjuk, felmegyünk a szobánkba, ahova simán visszaengednek, hogy maradjunk csak ameddig akarunk,nagyon rendesek. Megfürdünk, Dani visszamegy bringát takarítani, közben telefon, s kiderül, hogy Cleppe kórházban van, a vállával valami nagyobb baj van, de még semmit nem tud, de meg sem tudja mozdítani a kezét. Kupaktanács Danival, s megbeszéljük, hogy akkor kihagyjuk az esti tovább utazást, nem megyünk el Macedóniába a versenyre, hanem maradunk, s reggel hazaindulunk.


 
Várunk Cleppire, közben én feltöltöm a kis órám adatait, s konstatálom, hogy végül 98,6 km lett 2300 szinttel. Az eredménylista szerint 5:33 az időm, a térképen nézve az eltévedés 4,5 kilométer a fel- és visszaút 300 szinttel, és bizony 38 elvesztegetett perccel L Nem baj, már csak kicsit szomorkodom, mert eszembe jutnak az emberek, mert az tényleg valami elképesztő volt, milyen barátságos mindenki mindenhol. És még a 100 km is majdnem meglett J
Közben megjön Wouter, s közli, hogy nincs eltörve, szakadva semmije, s kezdődik a vacillálás, mi legyen a másnappal……. Nem árulok el nagy titkot, pakolunk, búcsút veszünk, s elindulunk Macedóniába, Mavrovo városkába a másnapi újabb megméretetésre.. de előtte gyorsan 4-re visszamegyünk a célba, mert előzetesen azt mondták, hogy akkor lesz eredményhirdetés.
A rendezők elárulják, hogy az eleje eltévedése miatt csak másnap lesz eredményhirdetés, s lesz egy olyan, ahol még a rendes eredményt tudták mérni, meg egy végeredmény, hát ez olyan édes bolgár megoldás, de szerintem cuki. Mi elköszönünk, hogy sajnos másnap már nem leszünk ott, így aztán gyorsan kapunk egy kis ajándékot is, azaz megkapjuk a megérdemelt újabb hálóinget, high5 kulacsot, pár matricát, és gélt, meg számtalan meleg kézfogást és mosolyt. Közben persze folyamatosan érkeznek a befutók, akkor ha jól számolom éppen a 11 órája úton lévők, de utólag megnézve volt, aki 17 óra tette meg a távot és rendezők bizony megvárták, imádták, megtapsolták. A rendezők egyébként elmondták, hogy amikor 4 óra elteltével még nem érkeztek meg az elsők, elkezdtek aggódni, aztán amikor Wouterék beértek, s ki voltak akadva az eltévedés miatt, elkezdtek nyomozni. S láss csodát kiderült, valaki egy kupacra összegyűjtötte a jelek egy jó részét ott Yarlovo után, s gondosan lefordítgatta azokat a köveket, amire narancs jel volt festve. Soha nem fog kiderülni, ez kinek volt jó és miért, de nem is számít már.
Szóval imádlak Bulgária, ahogy vagy! És tényleg, egy olyan pozitív csalódás számomra az ország , az emberek, hogy egyáltalán nem érdekel hányadik lettem, vagy sírtam-e közben, vigyorogva indulunk tovább az őrült túra folytatására a lógó kezű Wouterral :D
 
Eredmények:
http://my2.raceresult.com/details/index.php?page=4&eventid=25039&lang=en

Támogatóink:

További cikkek:

Túra
DOWNHILL ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 2022
2022.07.27.
Az Alpinbike Team csapatából mostanáig csak Ördög Dani volt olyan bátor, hogy kipróbálja magát a Downhill Országos bajnokságon. 2015 óta a csapat downhill versenyen nem képviseltette magát. ...
Túra
SloEnduro 2018
2018.12.03.
Mostanában többször mondtam, hogy vannak a nagy bringás (most oly divatos és menő) influencerek és vannak, akik megvalósítják, amiről ők álmodoznak az internet bugyraiban.Viccet félretéve ...
Túra
Alpinbike Team az EWS Petzen - Jamnica futamán
2018.06.19.
Az Enduro World Series soron következő futamán - több magyar induló mellett - az Alpinbike Team versenyzői is megmérettetik magukat. Tegyük félre a sztárok neveit picit és szurkoljunk együtt ...
Túra
ENDURO CERKNO
2017.05.31.
Ha az ember párja nem szeret versenyezni maratonokon és cross countryn sem, akkor előbb-utóbb a hegy megy Mohamedhez, s elmegy vele lejtőzni kicsit. Ha ez a férfiember elég rafinált, akkor ...
Túra
Vértes marathon: my first race in 2017, my last Hungarian race
2017.05.24.
Yes, it finally happened, I am dead, again… What is different this time? I realize for the first time that I am truly exhausted, have been tired for forever, have had exhausted moments ...
SpiderClub Airborne