Filozófiánk, hogy a versenyzésen kívül, abban is segítsünk a kerékpáros  sporttársaknak, hogyan készüljenek fel egy hazai túrára, vagy akár a CrossAlps-ra. A mentális és fizikai felkészítés mellett kerékpár kezelési praktikákban, és akár a kerékpár szervizelésében is segítséget nyújtunk, valamint klub programokat szervezünk.

Hírek és beszámolók

ENDURO CERKNO

2017.05.31.
Ha az ember párja nem szeret versenyezni maratonokon és cross countryn sem, akkor előbb-utóbb a hegy megy Mohamedhez, s elmegy vele lejtőzni kicsit. Ha ez a férfiember elég rafinált, akkor mindezt próbálja ösztökélni is olyan dolgokkal, mint „ezt nézd, ez a 160-at mozgó villa milyen állat már, és pont van egy nagyon olcsón, avagy találtam egy olyan gumit a kisbicódra, hogy azzal bármin átmész.” Ilyen helyzetben mit tehet az ember, feláldozza magát :D Szóval Daninak azért nem kellett olyan sokat noszogatni, hogy ne az unalomig ismert és már többször leutált Szilvásvárad maratonra menjek, hanem látogassak el vele Cerknoba egy enduró versenyre. Persze arról bölcsen hallgatott, hogy ez a szlovének enduró sorozatának legnehezebb versenye, és egyben EWS kvalifikációs futam is. Amikor beugrott, hogy ő mintha 2 éve elment volna ide, - mivel én akkor még sokkal fontosabbnak tartottam a szilvást – s utána mintha mondogatta volna, jobb, hogy nem is mentem, mert nagyon durva volt, akkor már késő volt, mert beneveztünk nagy egyetértésben. Kérdezgettem azért, vajon nem ez volt az a brutális, de elintézte azzal, hogy akkor csak az eső esett nagyon, s azért volt olyan kemény. Valahogy gyanút kellett volna fognom akkor is, amikor megláttam a honlapon, hogy EWS kvalifikáció, mi vaaan? Mit keresnék én ott, de persze erre is volt leszerelő szónoklat, ezzel nem kell foglalkozni, az minket nem érint. Végülis nem érint, mert közöm nincs ahhoz a szinthez, de azért ugyanazon a pályán kellett lejönni mindenkinek.

ENDURO CERKNO

Az előkészületek kimerültek abban, hogy Hugi (kisbringám, aki igaziból egy Liv Intrigue) tényleg kapott a verseny előtt 2 héttel egy 160-at mozgó villát, meg új gumit. Mit mondjak, amikor az örömet szerző férfi derűs várakozással kérdezgeti az első alkalom után, milyen volt a villa, de én nem éreztem semmit…hát…ööö…jó…vagyis figyi, én azt hittem ez olyan lesz, hogy most akkor felülök a bringára, s bárhol lemegyek, ahol nem mertem eddig, ehhez képest ugyanolyan bambán merengtem a no comment tetején, hogy ez milyen fehér már, meg mennyire porosnak látszik, áááá, ma inkább még letolom, aztán majd talán holnap. Na és persze a gumi, ami az örök harcunk. Dani annyira csúcs gumikat tud nekem találni, de én hálátlan vagyok. Kapok a jól megszokott kis Hans Dampf helyett előre egy Shortyt, mert az aztán mindenhol és minden körülmények között, erre én azt érzem, hogy ez üt, nem tudok vele kanyarodni és különben is csúúúnya. Leginkább ez utóbbi, így aztán Dani durcás arccal indulás előtt 2 nappal éjfélkor azzal jön fel a pincéből, hogy nesze, visszakaptad a régi gumidat. Legalább a villát már megszerettem, azt nem kellett kicserélni. :D

Szóval péntek reggel 2 szintén endurószűz kis utastársunkkal felkerekedünk, s 2-kor már a Cerkno feletti sípályákon feszítünk teljes harci díszben. Aznap még nagyjából titkos az összes pálya, annyi tudható, hogy a sífelvonó feletti részen két nyomvonal van, így veszünk bérletet, s elindulunk felfedezni. Bal és jobb oldali nyomvonal, állítólag a versenyen ezek közül mindegyik kétszer is lesz rövidebb és a sífelvonó alatt folytatódó hosszabb változatban is. Lássuk a bal oldalit, egy rövidebb meredek lejtő, aszfaltút, s innen döntött kanyarok, meg kisebb ugratók, majd az erdőben olyan rázatós meg gyökeres részek, hogy a könyökvédőim egyszerűen centiket lejjebb csúsznak, mire leérek. Van pár fura leléptetés, egyik után rögtön olyan döntött kanyarral, hogy kis híján pofára esek, de még éppen megúszom, majd kicsi feltekerős rész, s megint gyökerek minden mennyiségben és méretben. Persze egy gyakorlott lejtőzős arcnak ezek szerintem majdnem meg sem kottyannak, én azért nézek furán, de nagy örömmel nyugtázom, hogy ha lassan is, de mindenhol le tudtam menni. Akkor vissza s nézzük meg a jobb oldali nyomot. Felfelé a felvonón Dani óvatosan elkezdi mutogatni, hogy ott alattunk az a nyomvonal, hát ott azért majd kell menni, kicsit meredek lesz, meg mintha lett volna egy béna letörés, de az csak az eső miatt volt, jaja, tudjuk, így mennek ezek a dolgok.

A kezdés ugyanaz, rövid meredek lejtő, vérmérséklet szerint óriás ugratóval fűszerezve, én csak azért hagyom ki, mert nagyon megjegyeztem, hogy Cser Máté nekem azt mondta egyszer, sokszor sokkal lassabb az ugratón menni, én pedig bölcs vagyok, megjegyeztem. Persze igaziból nem tudok ugratni, de itt olyan jó, mert mindenhol van csirkeút direkt nekem, szóval nem kell félni.

Leérünk megint a betonra, itt jobbra kis sík, majd kezdődik egy szuper kis erdei ugratós szakasz, ahol csak úgy száguldok, bele a végzetembe, mert meglátom a felvonó alatti részt, s csak azért nem húzok satuféket, mert mennyire hülyén néz már ki, hogy fentről látják, amikor letolom a bringát, de belül olyan hangosan sikítok, ahogy csak tudok, és láss csodát lemegyek, egészen a nemisolyangáz leléptetésig. Itt a korábbi xco versenyekről ismert Ana éppen instruktora segítségével próbál lemenni. A bácsi nagyon lelkesen kezd nekem is magyarázni szlovénül, de én azonnal jelzem neki, hogy figyu, nekem a bringát kapd el, miközben letolom, mert én itt le nem megyek bringával az bizonyos. Mondjuk letolni is alig tudom, seggen megérkezem az aljára, aztán visszapattanok, s megyek a fiúkhoz, Dani persze lelkesen ecseteli, hogy de hát csak balra nagy ívben aztán lemenni, tényleg olyan egyszerű, de szerencsére neki elég a full face bukóban is reám nézni, s tudja, hogy itt az ideje inkább előre menni. A továbbiakban legalább mindent tudok abszolválni, van pár hajmeresztő rész, de vicces, hogy az új villa az óriási gyökereken tényleg úgy visz át, hogy el sem hiszem.

Akkor a két fenti részt ismerjük meg jobban, még megyünk párat rajtuk. A jobb oldalit erőltetem, kétszer nem megyek le a letörésen, s ilyenkor már gyanús, hogy nem is fogok, ahogyan saját kis megrögzött hülyeségemet ismerem, de miután annyira nehéz letolni rajta, meg Dani mondogatja, hogy ott ziher jó sok néző lesz a versenyen (király, lesz kin röhögniük), a harmadik alkalommal eldöntöm, lesz, ami lesz, leengedem, legfeljebb nem seggen, hanem arccal érkezem le, s láss csodát sikerül. Dani lejjebb vár elbújva a fák között nagy vigyorral, s nekem is virul a fejem, legalább azon nem izgulok, hogy égővörös fejjel le kellene szállnom itt a versenyen. Megyünk még egy utolsót a bal oldali pályán is, közben egyszer félre kell állnom, mert jön a legmenőbb szlovén srác 2 kis társával, számomra feldolgozhatatlan sebességgel és stílusban, megpróbálom követni őket (nem röhög) mintegy 2 másodpercig látom egyikük hátsó kerekét. Közben a sífelvonó előtti utálatos leléptetés előtt kitalálom, hogy én ezt nem így csinálom, hanem kicsit oldalról, aminek eredménye egy akkora zakózás, hogy kiesek az óriási döntött kanyarból bringával együtt pofára, vállal tompítva. A vállam reccsen egy nagyot, nem is tudok felkelni elsőre, de mivel a fiúk már jól elmentek, összekanalazom magam, s utánuk eredek, közlöm, hogy én akkor elestem, kicsit sajnálom magam, aztán megyünk le a végéig.

Elsőre elég is ennyi, én nem vagyok topon, fáj a múltkori törött ujjam megint, meg a vállam olyan fura, de nem fogom sajnálni magam, ha már eljöttem.

Szombaton reggel aztán felkerekedünk, hogy megnézzük a lentebbi részeket, meg az állítólagos nagyon mumus 3. szakaszt, ami nagyon hosszú, nagyon durva, meg fogok halni. Az FRO-s fiúk a szomszédban közlik is, hogy azzal a HansDampf gumival oda ne merjek menni, s különben is Dani miért nem rakott fel nekem valami rendeset. Lakonikusan végigmérem őket, s közlöm, hogy rakott, de nekem nem tetszett a mintája, s én majd ezzel is jól lemegyek. Kicsit még megszakértik, hogy minimum Magic Mary kellene, de abból is vágott, mert féktávon nem állok meg ezzel a nagyon meredeken, amikor beérek a szűkbe, de hamar lehűtöm őket, miszerint az én sebességem és annak féktávja még az ádáz fredet simán elbírná, szóval hagyjanak békén engem meg a kis bringámat is. Megnézzük az alsó két szakaszt, itt is meggyűlik a bajom egy éles kanyar baromi meredek lefelé kombóval, aztán amikor visítani és bőgni  kezdek Daninak, hogy nekem ne mondja meg, hol kanyarodjak, különben is jól átvágott, mert elhozott meghalni életem félelem pályáira, szegény Norbi udvariasan közli, hogy akkor ő most kicsit továbbmenne s magunkra hagy. Dani szíve végre megenyhül, közli, hogy szerinte egyek valamit, megsimogatja a fullface-t s közli, hogy de hát nagyon ügyes vagyok, csak ne ott kanyarodjak. Kicsit még hüppögök, visszatolom, s nagy büszkén simán lejövök.

Akkor irány a hármas pálya, ahova innen jócskán kell felfelé is tekerni, de legalább kezdünk felkészülni a versenyre, ahol ugyanilyen melegben kell a bukóban tekerni felfelé is, s ha leveszed, bünti. Vihetnénk sima kis bukót, lehet használni felfelé, de akkor lefelé a hátizsákon lifegne, ezért úgy döntök én is, megyek majd a nagyban végig. Persze már ekkor kész vagyok a melegtől, meg miért kell felfelé, aztán elérünk a hármas pályához, amit kellően beparázva várok. Dani kiadja az ukázt, csak menjünk mögötte, szerinte semmi nagyon durva nincs, na jó, néhány lefelé tényleg meredek. Persze a fiúk mögött menni egy percig tudok, aztán magamra maradok a meredélyekkel, de mindegyik olyan, hogy kis fék, lenézek, én itt le nem tolom, aztán le is megyek. Jópár ilyen után egy vicces lefelé, aljában óriás gyökér, s onnan felfelé meredek kombó mellett megvárnak, mindenki abszolválja, s megyünk is tovább. Kezdek elfáradni, de végre leérünk egy erdei útra, kis sík, örülök, itt a vége, mire Dani közli, hogy ez még a fele sincs, akkor azért kezdek elszontyolodni, mi lesz itt versenyen, mert akkor már a felénél leszünk. Innen szerencsére már csak 4-5 nagyon meredek van, meg vagy 100 kis meredek gyökerekkel, de végre leérünk az aljára. Itt kipróbáljuk a másnapi egyik leghosszabb feltekerést is, nem esik túl jól a 30 fokban az a 8 km 600 szinttel fekete full face-ben, pedig ma még csalok is, mert leveszem néha a sisakot. Kifejlesztem a sípcsontvédő és a könyökvédő szellőzését is, minden készen áll a versenyre. hazatekerünk, kis pihi, aztán irány Cerkno és a prológ.

Norbival legurulunk, többiek leautóznak, kicsit össznépi kocsmázunk, aztán az engedélyezett időben gyors megnézzük a városi prológ pályáját. Röviden undorító, szofisztikáltabban baromira nem tetszik, egy sotteres, jó magasra ásott vízátvezetőkkel teli lefelé, az elején rögtön olyan jobbos kanyarral, hogy van aki már a prológ előtt lenyúzza a bőrét itt. Aztán egy kis betonos utcácska, felfelé, s abból erőteljes jobbra fordulással egy cuki keskeny, hosszú lépcsősor. Kétszer megnézzük, aztán várjuk a rajtot, közben tetemes mennyiségű folyadékot pótolva, mert elképesztő meleg van.

Úgy döntenek, a startrámpáról ötösével küldenek fel a prológ rajtjába, így sokkal hamarabb sorra kerülünk, mint ami a kis papírunkra van írva. Csajok a közepére illesztve, öten együtt indulunk el, persze 2 percen belül megy a csacsogás :) Én annyira imádom ezt, hogy itt nem a gyilkos méregetés megy, hanem őszintén mosolyog mindenki a másikra, mire felérünk, tudjuk, ki honnan jött, itt van-e a fickója, mit szeretne stb. Szerencsére fent detektálom azt is, hogy a csajok között utolsó induló vagyok, s utánam van egy kis szünet is, így nem full para, nagyon hamar utolér a következő fiú. Ennek köszönhetően a legnagyobb lelki békével rajtolok el, s hipp-hopp lent is vagyok, Sanyifaterék üvöltve szurkolnak, a kisváros ott tolong, akkora a hangulat, fülig ér a szám. S közben talán kicsit le is nyugszom, már mindenhol le tudok menni, a sebességem olyan lesz, amilyen, megmondta Dani, csak érjek le épségben mindenhol. Azért az eredményeket megnézzük, leértem épségben, csont utolsó vagyok, nagyon röhögök, pedig én annyira gyorsnak éreztem magam. És akkor azonnal megszületik az elérendő eredmény. Mintha Salának lett volna a célkitűzése anno, hogy egyszer ne ő legyen az utolsó egy sloenduro futamon, hát akkor ez a cél. Azért otthon a FRo-s fiúk még kitesznek magukért, jófejségből közlik, mennyire kicsesztem a prológon nem indulókkal, mert annyira sokat mentem, hogy ehhez kapni még 10 mp büntetést, na az szép lesz. Így jár, aki nem indul a prológon, s én megjelenek, majd elrettentő erővel bír a jövőben, de azért kicsit elcsendesednek, amikor rávilágítok, hogy Dani viszont majd mindegyiküknek elkente a száját a prológon, ha már a cukiskodásnál tartunk.

Vasárnap reggel nagy az izgalom, időben fent vagyunk a felfonó tetejénél, mert onnan indul az első pálya, ami rögtön majdnem a leghosszabb lesz. Én rögtön elajándékozom a kis kulacsomat, amibe az izót tettem, mert szemem láttára eltörik egy fiú kulacsa, gondolom a sors majd jól megajándékoz ezért a jótettért. Szerencsére a hátizsákba betettem az újszerzeményű Salomon ivózsákomat, benne 1,5 liter jéghideg vízzel A rajtsorrend a prológon látottak szerint marad, így a mögöttem induló fiúval mosolyogva egyeztetjük, hogy üvöltsön, ahogy a torkán kifér, ha utolér, s simán beugrok a fák közé. 20 mp-ként rajt, amíg sorakozunk, izgulok rendesen, de aztán már csak visszaszámlálás, pedálba be tudjak lépni, s irány lefelé. Nyomom, ahogy csak tudom, mindent abszolválok, klasszul mennek a kanyarok, meg a kis huplik is, a gyökerek meg sem kottyannak, a gonosz leléptetésnél azért jól lelassítok, de sima ügy, utána meg az élvezetes hullámvasút nagy gyökerekkel, le a sífelvonó aljához, s tovább az alsó részre, így egyben nem mentem le egyszer sem, érzem, hogy azért fáradok, sikerül az előző napi bőgős kanyar meredek lefelé kombó is, pár sodrós kanyar s már lent is vagyok, s még utol sem értek, jippi. Itt nyugszom meg igazán, mert legalább tudom, hogy rövid pályákon, ha nem történik semmi, nem fog utolérni senki, s nem kell feltartanom a gyorsabb fiúkat.

Akkor most, hogy érezzük a törődést, fel kell tekerni a sípálya tetejére, s nem mehetünk a felvonóval, 7 km 550 szint, tűző napsütés, fullface bukó a fejen, könyök- s sípcsontvédő, hátizsák, Hugi alattam 160-as villával, jól felemelt kormánnyal :D Terminátor küldetés indul…van rá 65 percem.

Elvileg kényelmesre szabják a feltekeréseket enduró versenyen, de valahogy ezt most elég szűkösnek érzem, szép komótosan feltekerünk a német lánnyal, eleinte csivitelünk, aztán egyre halkabb lesz mindenki, míg végül szép csendben tekerünk egymás mellett. Szerencsére legalább árnyékos a felfelé vezető út, s rajt előtt 15 perccel fel is érünk, gyors ruhaigazítás, kis ivászat, s már sorakozunk is megint a rajtkapu előtt. Irány a jobb oldali pálya, s csak a rövid változat, le a kis meredeken, aszfalton jobbra, bevágtatok az erdőben, élvezetes hullámvasút, s jön a mumus meredek, meg a letörés, de tök sima ügy, így nagy önbizalommal nyargalok tovább, érzésre simán úgy nézhetek ki, mint a menő bringás videókban a dh-s arcok, persze közben tudom, hogy én a szánalmas változat vagyok kb, de a lényeg, hogy baromira élvezem, a szurkolók őrjöngenek, s már lent is vagyok a felvonónál. Végre felvonózhatunk, s innen áttekerés a 3 szakaszhoz. Erre kicsit kevésnek érzem a 45 percet, de szerencsére sokat kell lefelé is menni, majd Ana Zupannal elmerengünk azon felfelé, hogy a Triglav mindenhonnan látszik Szlovéniában, s tényleg, mert közben meg is állunk gyönyörködni benne, sőt Ana megígéri, hogy majd a felvonó tetejétől is megmutatja. A 3. szakasz előtt kicsit azért izgulok, mert tudom, annyira hosszú, itt tuti utol fog érni pár fiú, de szerencsére csak a vége előtt kicsivel következik ez be. Persze már fél pályánál alig élek, de okosan kicsit inkább lassítok, s simán bírom a végéig, azért most kapóra jön, hogy ha a munka miatt nem is totál rendszeresen, de eljárok tél óta Nórihoz erősíteni. Két fiú ér utol, simán elengedem őket, nagyon cukik, mert a végén megvárnak, s külön megköszönik, úgy tűnik ez még itt is nagy jófejségnek számít. Innen pedig indulhat a leghosszabb mászás, sajnos tűző napsütésben, aszfalton teljes felszerelésben. Itt azért már kezdenek hullani a népek, látok görcsölő álldogáló, meg bringát toló fiúkat rendesen, bezzeg a csajok tekernek, mint a kisangyalok. Szerencsére az 1-4 szakasz közös aljánál lévő kiskocsma kiköltözik az út szélére, sajna sört nem hoztak ki, pedig simán innék egy korsóval, de azért a víz, banán, alma sem jön rosszul, mehetek tovább, egészen a felvonó aljáig, innen meg lehet kicsit pihegni megint a felvonón. A bringát már elég nehezen emelem mondjuk felakasztani, de éppen sikerül, fent pedig még lesz majdnem egy órám. Fent bandázás a fiúkkal, egy kávé is belefér kólával, meg némi kókuszrúd, Dörmivel és High5 szelettel. Kicsit el is pilledek, de úgy látom, nem vagyok vele egyedül. A negyedik szakasz helyett jót tudnék bubukálni.

Aztán közeledik a rajt, elkezdünk megint sorakozni, közben Ana megmutatja onnan is a Triglavot, s már rajtolunk is. Az első szakasz bal oldali felső része megint, s utána az állítólag egyszerűbb lenti szakasz. A fenti már egész jól megy, a leléptetésnél azért lassítok, de már egész jó sebességgel tudok haladni szerintem, a lenti szakaszt meg leutálom, mert egyszerű vagy sem, én ezeket a poros csúszós meredélyeket, s bennük a cuki kanyarokat meg farönköket nem szeretem. Sima ügy, lent is vagyok, egy utolsó feltekerés a felvonó aljához, s felpihenés. Fent aztán rájövök, hogy elfogyott a vizem, próbálok Danitól kunyerálni, de már neki sincs, így Lukit szúrom ki magamnak, aki megszán, s ihatok a kis hátitatyójából. Közben van olyan figyelmes, ismét megjegyzi, hogy ez a Dani miért nem rakott fel nekem valami rendesebb gumit, mire felvilágosítom, hogy Dani nagyon rendes volt, de én annyira utálkoztam a mintáján meg az alakján, hogy inkább visszatette ezt. Bólogat, bólogat, de látom rajta, csak nem tud ezen napirendre térni, hogy lehet valaki ennyire gonosz a csajával. :)

Az utolsó szakasz, mint egy jutalomjáték, egyszerűen végig élvezem, vigyorgok, mint a vadalma, s megállapítom, hogy akkor ezt megcsináltam, nem estem el, mindenhol lementem, király vagyok.

Az aljától azért vissza kell menni felvonóval, s leadni az időmérést szolgáló dugókát, ami pontosan megegyezik a tájbringán használatos új air szisztémával. Kiolvasás, s hatalmas öröm, Salaküldetés teljesítve, nem vagyok utolsó, jippppi :)

Jutalomkaja, sör, kávé, s jutalom legurulás a kedvencebbik pályánkon közösen a szállásra, majd gyors fürdés, s még aznap hazautazunk, mert hétfőn már mindenki dolgozik. Vállammal azóta is van valami furaság, de majd kinövöm, szuper hétvége volt, endurós akarok lenni, vagyis majdnem az vagyok :) 

Támogatóink:

További cikkek:

Túra
DOWNHILL ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 2022
2022.07.27.
Az Alpinbike Team csapatából mostanáig csak Ördög Dani volt olyan bátor, hogy kipróbálja magát a Downhill Országos bajnokságon. 2015 óta a csapat downhill versenyen nem képviseltette magát. ...
Túra
SloEnduro 2018
2018.12.03.
Mostanában többször mondtam, hogy vannak a nagy bringás (most oly divatos és menő) influencerek és vannak, akik megvalósítják, amiről ők álmodoznak az internet bugyraiban.Viccet félretéve ...
Túra
Alpinbike Team az EWS Petzen - Jamnica futamán
2018.06.19.
Az Enduro World Series soron következő futamán - több magyar induló mellett - az Alpinbike Team versenyzői is megmérettetik magukat. Tegyük félre a sztárok neveit picit és szurkoljunk együtt ...
Túra
Vértes marathon: my first race in 2017, my last Hungarian race
2017.05.24.
Yes, it finally happened, I am dead, again… What is different this time? I realize for the first time that I am truly exhausted, have been tired for forever, have had exhausted moments ...
Túra
Alpinbike, thanks for helping me out, again….
2016.12.12.
From my first days in Hungary, 3.5y ago till now, the Alpinbike crew has always been there for me. First to make me feel at home, to show me the trails all over the country, to assist me ...
SpiderClub Airborne