Filozófiánk, hogy a versenyzésen kívül, abban is segítsünk a kerékpáros  sporttársaknak, hogyan készüljenek fel egy hazai túrára, vagy akár a CrossAlps-ra. A mentális és fizikai felkészítés mellett kerékpár kezelési praktikákban, és akár a kerékpár szervizelésében is segítséget nyújtunk, valamint klub programokat szervezünk.

Hírek és beszámolók

Bringapark Kupa

2015.12.14.
Első Cyclocross Magyar Kupa végállomása December 13-án rendezték meg a Kőbányai Bringapark kupát, mely egyben az első Cyclocross Magyar Kupa sorozat utolsó állomása is volt. Versenyzőink most is remekül szerepeltek.

Bringapark Kupa

 

Férfi Felnőtt kategóriában Wouter Cleppe 3. helyen ért célba, ezzel az összetett 5. helyét csípte el, mivel az első futamon nem tudott rajthoz állni, ez igen szép eredmény.

Az U19 és Női Felnőtt kategóriában Hajba Gergő és anyukája, Cseh Roni képviselték a csapatot, egy futamban csaptak össze, s az igen hideg időben remekül helyt álltak, mindketten kategóriájuk első helyét szerezték meg. Ezzel a Magyar Kupa U19 kategória összetettben Gergő a 2. helyre küzdötte fel magát, annak ellenére, hogy egyik futamon technikai hiba miatt nem tudott célba érni. Roni pedig ezzel a győzelmével bebiztosította magának az összetett első helyet is a női elit kategóriában.

Master 1 kategóriában Héjja Attila a sorozat záró versenyén 5. helyezett lett, s ezzel az összetettben dobogóra is állhatott, hiszen megszerezte a bronzot jelentő 3. helyet a sorozatbeli kitartó versenyzésével.

Illés Előd csak két versenyen szerepelt a sorozatban, ezzel összetettben 26. helyen végzett.

Zele Laci a Master 2 kategória 17. helyén végzett a Kőbánya kupán, ezzel összetettben a 18. helyet szerezte meg úgy, hogy a veszprémi futamot ő sem tudta sajnos befejezni technikai hiba miatt.

Zele Zoé élete első cyclocross sorozatán az U11-es lányok között 9. helyen végzett összetettben.

Gratulálunk versenyzőinknek!

Hétvégén Kecskeméten a SuperCross sorozat utolsó állomása várja a versenyzőket és a szurkolókat.

Támogatóink:

További cikkek:

Túra
DOWNHILL ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 2022
2022.07.27.
Az Alpinbike Team csapatából mostanáig csak Ördög Dani volt olyan bátor, hogy kipróbálja magát a Downhill Országos bajnokságon. 2015 óta a csapat downhill versenyen nem képviseltette magát. ...
Túra
SloEnduro 2018
2018.12.03.
Mostanában többször mondtam, hogy vannak a nagy bringás (most oly divatos és menő) influencerek és vannak, akik megvalósítják, amiről ők álmodoznak az internet bugyraiban.Viccet félretéve ...
Túra
Alpinbike Team az EWS Petzen - Jamnica futamán
2018.06.19.
Az Enduro World Series soron következő futamán - több magyar induló mellett - az Alpinbike Team versenyzői is megmérettetik magukat. Tegyük félre a sztárok neveit picit és szurkoljunk együtt ...
Túra
ENDURO CERKNO
2017.05.31.
Ha az ember párja nem szeret versenyezni maratonokon és cross countryn sem, akkor előbb-utóbb a hegy megy Mohamedhez, s elmegy vele lejtőzni kicsit. Ha ez a férfiember elég rafinált, akkor ...
Túra
Vértes marathon: my first race in 2017, my last Hungarian race
2017.05.24.
Yes, it finally happened, I am dead, again… What is different this time? I realize for the first time that I am truly exhausted, have been tired for forever, have had exhausted moments ...
SpiderClub Airborne